Perközösség alakul a magánnyudíjért

2011. december 21. 09:28

Perközösséget szervez a magánnyugdíjrendszerben maradt tagokból a vegyipari szakszervezet és a strasbourgi bírósághoz fordult – jelentette ki Székely Tamás elnök.

2011. december 21. 09:28

Perközösséget szervez a magánnyugdíjrendszerben maradt tagokból a vegyipari szakszervezet, hogy a strasbourgi bíróságnál keressen jogorvoslatot a kormány tervezete, mintegy 102 ezer tag megtakarításának államosítása ellen – közölte a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetség (VDSZ) szerdán. A VDSZ közleménye kitér arra, hogy az érintettek aláírásával ellátott petíciót is eljuttatják az Európai Parlamenthez.

A közlemény szerint „a kormány államosítja, s tervei szerint a jövőben egyenesen megtiltja a magánkasszákba való befizetéseket. Ezzel az utolsó döfést adja a privát rendszernek, valamint annak a mintegy 100 ezer tagnak, aki nem lépett vissza az állami nyugdíjszférába”. A VDSZ a közleményben úgy fogalmaz: „a magánkasszák totális szétverését félelemkeltő, hatalomfitogtató intézkedésnek tartja, s a strasbourgi bíróság, valamint az Európai Parlament segítségét kéri a rendszer védelmére”.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nacionalista
2011. december 21. 18:54
Szélsőbalos vezette uniótól ne várj semmit magyar.
nacionalista
2011. december 21. 18:53
Takarékoskodj öcsi ahogy akarsz,de a járulékod fizesd a közösbe hogy én is kapjak nyugdíjat,kishaver.
gross
2011. december 21. 13:19
Ugyebár az elmélet az volt, hogy a kieső járulékbevételt a normál adóbevételek (ceteris paribus) megemeléséből finanszírozza az ország; most, amikor még sok foglalkoztatott van - illetve amikor egy fenntartható konvergenciapálya miatt a megtakarított magyar eszközök erősen felértékelődnek. Később, az eltartotti arány romlásakor ennek a mostani befektetésnek a gyümölcseit élvezzük majd. A logika szerintem nem volt rossz; csak feleslegesen "versenyző" magánnyugdíjpénztárak helyett egy egységes állami (részleges) tőkefedezeti rendszert kellett volna bevezetni.
P.A.
2011. december 21. 13:11
Hol lehet csatlakozni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!