Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Az Index Molnár Ágnest, illetve Fónagyot és Rogánt is a lehetséges utódok között említi.
Az Index értesülései szerint Molnár Ágnest, a fejlesztési tárca fejlesztéspolitkai koordinációért felelős államtitkárát tartják fideszes körökben a legesélyesebbnek Fellegi Tamás utódaként. Molnár Ágnes korábban a Fidesz nyugati régiójának igazgatója volt. Felmerült Fónagy János közlekedésért felelős államtitkár neve is, aki elmondta: konkrét felkérésről nincs szó. Kevesebben, de emlegették Rogán Antalt is, mint esetleges minisztert. Baji Csaba, az MVM vezérigazgatója is szóba került az Index szerint.