2012-ben több mint 30 milliárd jut a civil szervezeteknek

2011. december 27. 09:48

A civilek támogatására az elfogadott költségvetés közvetlenül 3,4 milliárd forintot biztosít, ez az összeg pedig biztosan emelkedni fog a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) költségvetésen kívüli forrásai, illetve a 2012-től rendelkezésre álló uniós források által – mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára.

2011. december 27. 09:48

A civil szervezetek az állami és az uniós források, valamint a központi költségvetésen kívüli támogatások révén 30 milliárd forintot jócskán meghaladó bevételhez juthatnak 2012-ben – mondta Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Hangsúlyozta: a civilek támogatására az elfogadott költségvetés közvetlenül 3,4 milliárd forintot biztosít. Ez az összeg nem zárolható, nem vonható el és maradványtartási kötelezettséggel sem terhelhető – tette hozzá. Megjegyezte: az összeg biztosan emelkedni fog, mert a civiltörvényben rögzített új szabályok szerint a jövőre a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) helyébe lépő Nemzeti Együttműködési Alapnak (NEA) költségvetésen kívüli forrásai is lehetnek, illetve 2012-től uniós források is rendelkezésre állnak majd.

A néhány hete elfogadott civiltörvényről a helyettes államtitkár azt mondta, soha nem látott, szigorú összeférhetetlenségi szabályokat alkalmaznak a Nemzeti Együttműködési Alapnál (NEA), így a döntéshozók érdekeltségi körébe eső szervezetek nem részesülhetnek támogatásban. A NEA tanácsa és az egyes kollégiumok 2012 első hónapjaiban állhatnak fel, a tagokat megválaszthatják és március 15-ig közzétehetik a pályázati felhívásokat.

Latorcai Csaba közlése szerint nem tudni, jelenleg hány civil szervezet létezik, ezért létrehoznak egy közhiteles nyilvántartást, amelyet 2012-ben feltöltenek, és azt a bíróságok fogják vezetni. Hozzátette: azok a civil szervezetek, amelyek 2012. május 31-ig nem nyújtják be a bíróságra mérlegbeszámolójukat és tevékenységi jelentésüket, felszólítást kapnak. Ha ennek sem tesznek eleget, akkor az ügyészség törvényességi felügyeleti eljárás eredményeként kezdeményezi a bíróságnál a megszüntetést. Latorcai szerint ez ugyan hosszú folyamat, de nem jelent adminisztratív terhet a civil szervezeteknek. Hangsúlyozta: újdonság, hogy ezzel lehetőség nyílik a nem létező, nem működő, vagy nem civil tevékenységet végző szervezetek végelszámolás vagy felszámolás útján történő megszüntetésére.

A helyettes államtitkár ismertette a közhasznúvá válás törvényi feltételeit: minden állami, önkormányzati tevékenységet végző szervezet, amely mögött minimális támogatottság áll, és amely rendelkezik olyan erőforrásokkal, amelyek ezen tevékenység végzéséhez szükségesek, az a jövőben közhasznúvá válik. Egyetlen tevékenységet sem szeretnének preferálni, így azok nincsenek felsorolva – tette hozzá.

Latorcai Csaba a helyettes államtitkárság előtt álló legfontosabb feladatokat ismertetve kiemelte: meg kell alkotni a végrehajtási rendeleteket, a forrásokat pedig a civil szervezetek között úgy kell elosztani, azokat oda kell rendelni, ahol „megadatik a lehetőség, hogy azáltal kitörjenek és megmutassák magukat egész Magyarország számára”. A helyettes államtitkár elmondta, jelenleg azt készítik elő, hogy a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) konstrukcióján belül többmilliárdos, akár 10 milliárd forintnyi forrást sikerüljön biztosítani a civileknek, kifejezetten foglakoztatást erősítő vagy serkentő programokra.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gfischer
2011. december 27. 13:56
Tán szíveskedjék az állam a felelősséget bevállalva maga osztogatni oda, ahol szükséget lát. Mer ez a civilség így minimum qrva gyanús. Minek azzal a lóvéval annyit zsonglőrködni? Még a végén elvész kézen-közön!
Gumimaci
2011. december 27. 11:58
A cikk elején lévő illusztráció nem élethű, mert minden kéz fehér. Én ismerek olyan civileket is, akik nem az idén barnultak le, és jó pénzeket kapnak disznóvágásokra (is).
liberálzöld.
2011. december 27. 11:53
40 milliárd plusz egyéb források. A haveroknak talán elég lesz.
nyugalmazott tanár
2011. december 27. 11:12
Magyarországon a "civil szervezet" a nagy lenyúlás szinonimája. Szomorú, ha erre van pénz, fontos dolgokra meg nincsen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!