Kokain vitte el a pénzét, ezért rabolt bankot a fiatal baloldali

2011. november 11. 10:00

Kokainfüggőség miatt adósodott el a Fiatal Baloldal volt politikusa, ezért próbált meg bankrablással pénzt szerezni - tudta meg a Magyar Nemzet a Zuschlag-ügyben is érintett F. Andrásról.

2011. november 11. 10:00

Fegyveres rablással szerzett volna pénzt a Zuschlag Jánoshoz kapcsolódó egykori Fiatal Baloldal kokainfüggő elnökségi tagja - írj a hvg.hu a Magyar Nemzet értesülései alapján. A lap által megismert, a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon készült vádirat szerint F. András és társa 2009. szeptember 11-én délelőtt az ágasegyházi Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezetben egy gázriasztó pisztollyal 1 723 000 forint átadására kényszerítették az ügyintézőt.

A volt politikus az eset után a rendőrségen önként jelentette be: barátja követte el a bűntettet, neki azonban ahhoz nincs köze. Ezt követően F. András beismerő vallomást tett, és közölte, az összeget a fővárosban eljátékgépezték. Mint mondta, rendszeres kokainfogyasztó volt, ezért adósodott el.

A cikk megjegyzi, F. András neve tanúként felmerült a Zuschlag János ellen indított eljárásban is. Az egykori Fiatal Baloldal tagja ott a vádat megerősítő vallomást tett.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!