Az új választási rendszer - amennyiben egyfordulós lesz, ahogy azt a Fidesz jelenleg javasolja - a nagypártoknak kedvez. A Policy Agenda szerint viszonylag nehéz lesz egy LMP-hez hasonló gyors politikai karriert egy most még látóhatáron sem lévő politikai erőnek bejárnia. Ennek ellenére egyre több civil szerveződés, vagy szakszervezeti mozgalom tevékenységéből látszik a politikai pártmezőbe való benyomulás szándéka.
Az elemzők szerint jelenleg csökken a jelenlegi kormánypártok előnye, ugyanakkor egyelőre inkább a bizonytalanok, pártot választani képtelenek tömegébe húzódnak a korábbi Fidesz-KDNP szavazók. Úgy vélik, három tömb versenyére kell felkészülnie a következő választásokon. Az egyik a jelenlegi kormánypártok alkotta politikai erő, a másik a szélsőjobboldali párt és a hozzá kapcsolódó szervezetek tömörülése, míg a harmadik egy most még képlékeny számú és formájú ellenzéki erőket tömörítő politikai erő, amely a baloldalon szerveződhet.