Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Mégis megmarad 2012-ben az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) - írja a Napi Gazdaság a költségvetés mellékletére hivatkozva. A lap ugyanakkor a béren kívüli juttatások kedvezőtlen változására számít.
Korábbi hírekkel ellentétben megmarad 2012-ben az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) - írja a Napi Gazdaság a költségvetés mellékletére hivatkozva. A lap szerint ugyanakkor az ideihez képest jövőre mintegy 10 százalékkal kevesebb bevételt várnak tőle. A cikk arra következtet, hogy az áfaemelést nem fogja evaemeléssel korrigálni a jogszabály: azzal, hogy az evások 27 százalékkal növelt összegű számlát állítanak ki, nagyobb bevétel után ugyanannyi, 30 százalék adót fognak fizetni.
A beterjesztés szerint emelkedni fog a regisztrációs adóból, a játékadóból és a jövedéki adóból származó bevétel. Az illetékeknél is jelentős, több mint tízmilliárd forint bevételtöbbletet vár a kormány. A Napi Gazdaság szerint a bevételi tervek alapján az szja-ban is várhatók meglepetések, a lap a béren kívüli juttatások kedvezőtlen változására számít.
