Lendvai: Nem hívtunk meg szakadárokat

2011. október 11. 18:04

Lendvai Ildikó elmondta: azokat nem hívták meg az MSZP megújulásáról szóló borospincébe szervezett megbeszélésre, akik nem a pártban képzelik el politikai jövőjüket.

2011. október 11. 18:04

Lendvai Ildikó, az MSZP volt pártelnöke kedden elmondta: „Vass Lajos korábbi kulturális államtitkár, a Magyar Állami Operaház egykori főigazgatója kezdeményezte azt a megbeszélést, amelyen az MSZP meghatározó politikusai vettek részt múlt pénteken”. A borospincében tartott megbeszélésre nem hívták meg azokat a politikusokat, akik nem a szocialista párt keretében képzelik el jövőjüket - tette hozzá.

A konzultáció célja a Népszabadság szerint egy olyan szövetség kialakítása volt, amely a jelenlegi pártelnök mellett/mögött áll és a Gyurcsány-platform esetleges kiválása után is garantálja: a megmaradó és megszülető problémákra mielőbbi megoldások szülessenek. Az esemény egy Budapest-környéki borozóban zajlott le, ahol harminc szocialista frakciótag és tíz fiatalabb önkormányzati politikus jelent meg.

Gyurcsány Ferencet nem hívták meg, viszont a beszélgetést megszervező Vass Lajos szerint részt vettek olyan politikusok a megbeszélésen, akik nagyon sok dologban egyetértenek a volt miniszterelnökkel - a megoldást viszont nem új pártban, hanem az MSZP radikális megújulásában látják.

 

 

Összesen 49 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
hátakkor
2011. október 12. 18:37
"Nem hívtunk meg szakadárokat" Attis is megy Fletóékkal?
drieno
2011. október 12. 09:07
gondolom, megújulás alatt a testszövetek regenerációs folyamatát értik, hétévente teljesen ki vannak cserélődve.... Lendvai Ildikó és a többiek testében már egyetlen olyan sejt sincs, amely a kádár érában is funkcionált volna...
tewton
2011. október 12. 05:24
remélem, öltönyös-szemüveges manöken feri majd jól kifészbúkolja őket. micsoda felelőtlen, politikushoz nem illő dolog éjszaka, egy kocsma pincéjében szervezkedni? a Haladó Baloldalhoz ez nem illik, ezek vagy nem Haladók, vagy nem Baloldaliak! aztateremburáját!
Stanc
2011. október 11. 23:20
A díszes plénum által levont konklúziók!: "a válságkezelés baloldali modelljének felvállalása" - ne, ebből már láttunk ízelítőt! 10 év lesz, mire kiheverjük, ha nem jönnek vissza! "a kudarcokért való felelősségvállalás" - jó lenne, ha végre (régi szokásuk szerint) feljelentgetnék egymást, ha már a kormány nem teszi, és bevonulnának a jól megérdemelt életfogytra. "erősítse meg értékvállalását az Európai Uniót és annak jövőjét illetően. " Amikor az antidemokraták és antimagyarok (magyar antik) értéket vállalnak, az ő renoméjukkal! Csodálatos! Levonhatjuk mi is a konzekvenciát: Kell nekik a hatalom minden áron, anélkül már el sem tudják képzelni az életüket, de változni azt nem fognak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!