Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

Bűnösnek mondta ki, egy év próbára bocsájtotta és a sértett perköltségeinek megtérítésére kötelezte a bíróság Kocsi János nagykátai polgármestert. A fideszes politikust független képviselőtársa jelentette fel.
Bűnösnek mondta ki a Nagykátai Városi Bíróság becsületsértés vétségében Kocsi János, tavaly a Fidesz színeiben indult polgármestert. A NOL úgy tudja, a bíróság Kocsit – a tápiószentmártoni Kincsem Lovaspark tulajdonosát - egy év próbára bocsájtotta és a sértett perköltségeinek megtérítésére kötelezte.
A polgármestert Botka Sándor független képviselő jelentette fel, amiért Kocsi az egyik testületi ülésen megjegyezte: az utóbbi időben több feljelentés érkezett ellene Botkától és barátaitól. Ezt követően hazugnak, szemétnek, „rohadt utolsó csavargónak” nevezte; ezeket pedig a jegyzőkönyv is rögzítette.

Botka Sándor a Népszabadságnak azt mondta: az ügyet lezártnak tekinti, de szomorúnak és figyelmeztetőnek tartja, hogy a város vezetője ehhez hasonló stílust képvisel az együttműködés helyett.