Szakít a Betyársereggel a Jobbik

2011. szeptember 28. 15:10

A Jobbik arra szólította fel tagjait, hogy lépjenek ki a Betyárseregből, miután a betyárok vezetője a múlt hétvégén egy gyulai rendezvényen megütötte Novák Elődöt. A Jobbik szerint a Betyársereg tevékenysége nem illik bele a párt gondolataiba, és nem is engedhetnek meg maguknak ilyen afférokat.

2011. szeptember 28. 15:10

A Novák Előddel szembeni atrocitás miatt a Betyárseregből való kilépésre szólította fel tagjait a Jobbik. Sneider Tamás, a párt alelnöke elmondta: mindössze 3-5 embert érinthet a kettős tagság megszüntetésére irányuló kérés. A politikus a lépést azzal indokolta, hogy a Betyársereg tevékenysége nem illik bele a Jobbik gondolataiba, illetve a párt ilyen afférokat nem engedhet meg magának.

A Betyársereg vezetője, Tyirityán Zsolt a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület szombati gyulai rendezvényén ütötte meg Novák Elődöt. Tyirityán előbb kérdőre vonta Novákot, amiért az börtöntölteléknek nevezte őt. A jobbikos politikus azzal védekezett, hogy ő csak arról beszélt korábban, hogy elítéli, amiért a Betyárseregben erénnyé próbálják tenni a börtönviseltséget. Saját elmondása szerint ugyanezt mondta el szombaton is, mire a Betyársereg vezetője arcon ütötte őt. Nováknak lerepült a szemüvege és felrepedt az álla. Ezután a Betyársereg tagjai és a közelben lévők egymásnak estek.

Összesen 67 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2011. szeptember 29. 01:33
Bizony bizony. Nem ártana, ha a Jobbik a saját tagságával foglalkozna, azt erősíteni és azt képviselné. Nem mindenféle, a párttól független alternatív szervezeteknek adna lehetőséget.
Kedves Robi
2011. szeptember 28. 21:40
Az MSZP Jobbik platformjának, nem tetszik a Betyársereg, nahát!:D
már foglalt
2011. szeptember 28. 20:51
már csak a jobbiktól kéne megszabadulniuk
HSL
2011. szeptember 28. 18:44
a széthúzás ápolása is magyaros hagyományőrzés
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!