Kiszáll az állam a kommunikációs képzésből?

2011. szeptember 20. 16:43

Az eMasa információi szerint, aki kommunikáció- és médiatudomány szakos diplomát szeretne, azoknak 2012-től legalább félmillió forintjába kerül majd egy félév.

2011. szeptember 20. 16:43

Megszüntetné az állami finanszírozást az egyetemi és főiskolai kommunikáció- és médiatudomány szakokon az oktatási államtitkárság. Aki ilyen diplomát szeretne, azoknak legalább fél millió forintjába kerül majd a képzés félévente - értesült az eMasa.

Szijártó Zsolt, a Pécsi Tudományegyetem Kommunikáció-és Médiatudományi Tanszékének vezetője szerint az elképzelésről semmilyen szakmai egyeztetés vagy előzetes konzultáció nem történt. Mint elmondta, tudomása szerint 5-600 ezer forint lesz a féléves tandíj a szakon. „El lehet képzelni, kik vesznek majd részt ezekben a képzésekben” - fogalmazott. Szíjártó szerint ebből a környező országok egyetemei profitálhatnak. Hozzátette: ezek szerint a jövőben nem lesz szükség olyan tudásra, ami felkészíti az embereket arra, hogyan működjenek egy erőteljesen mediatizált és információs világban. „Mindez a média- és információs analfabéta társadalom képét vetíti elénk” - véli a tanszékvezető.

Az eMasa megkérdezte az információról a oktatási államtitkárságot is. Dux László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár csak annyit válaszolt: „a 2012-re meghirdetésre kerülő szakok, képzőhelyek, államilag finanszírozott keretek kormányrendeletben rögzítése még nem történt meg”.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2011. szeptember 21. 19:52
Azt gondolom, hogy annyi mellébeszélőt képeztek már ezeken a karokon a mi pénzünkből, hogy ideje ennek véget vetni. A tehetség meg majd utat tör magának. A jó kommunikációnak valójában egyetlen trükkje van, de ezt nem tanították: igazat kell mondani. Ennyi. Jó mérnökökre, jó informatikusokra, jó természettudományos szakemberekre sokkal nagyobb szüksége van a feltörekvő Magyarországnak.
Válasz erre
0
2
StG
2011. szeptember 20. 20:07
"Hozzátette: ezek szerint a jövőben nem lesz szükség olyan tudásra, ami felkészíti az embereket arra, hogyan működjenek egy erőteljesen mediatizált és információs világban." A napokban ugyan Szíjjártó is tartott sajtótájékoztatót, de azt hiszem, ez a hét bullshite. Ezek a képzések nem felkészítik "az embereket" erre a világra, hanem legjobb esetben is azokat állítja elő, akik létrehozzák ezt a világot. Másrészt meg sajnos sok helyen ez a képzés egy igazi parkolópálya, az oktatás (pontosabban a tanulás) szempontjából súlyosan alulmotivált hallgatókkal.
Válasz erre
3
0
trendo
2011. szeptember 20. 19:02
Ahova pénzt kéne benyomni, az a szakmunkás képzés, amit minimum a régi technikus szintre kéne felemelni és bizony, számítástechnikával, idegen nyelvvel is kibővíteni. És valami normális, áttekinthető mentor rendszer kiépítésével gondoskodni kéne róla, hogy a gyakorlati képzésük a gyerekeknek megfelelő legyen. Nem lepattant tanműhelyekben, hanem jól menő kisüzemeknél kis csoportokban, egyenként elhelyezve kéne szakemberré képezni a gyerekeket. Azok, akik tévés műsorvezetői álmokat kergetve a média és kommunikációs szakokra jelentkeznek (hogy később majd max. a Kenó számok kihúzásával kerüljenek képernyőre) azok pedig fizessenek! És a tandíjakat arányítani kell a tévések átlagos keresetével, amit elvben egy ilyen diplomával el lehet érni. Ugyanezt fenntartom a közgáz bankár képző szakokra is! :)
Válasz erre
12
2
saddlenode
2011. szeptember 20. 19:01
"a jövőben nem lesz szükség olyan tudásra, ami felkészíti az embereket arra, hogyan működjenek egy erőteljesen mediatizált és információs világban" hogyan "mukodjenek", marmint a zemberek? eleg furcsa elkepzeles. amugy meg valoban kellenek az informacio kezelesere, feldolgozasara, tarolasara stb. specializalt szakemberek. oket ugy hivjak, hogy informatikusok/programozok. de mi az, hogy kommunikator? manipulator.
Válasz erre
8
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!