Komoly dicséret Amerikából: a magyar felsőoktatás forradalmi víziót kínál a nyugat számára

A Manhattan Institute szakértői szerint az alapítványi modell és az MCC is azt bizonyítja, meglehet törni a progresszív uralmat az egyetemeken.

Az oktatási államtitkár nem számít arra, hogy a kormány újból visszaküldi a felsőoktatási törvény tervezetét.
Hoffmann Rózsa a Fidesz-KDNP frakcióülését megelőzően elmondta: már majdnem készen vannak a felsőoktatási törvény joganyagával. A politikus nem számít arra, hogy a kormánytól esetleg visszajön a munkaanyag. A keretszámokra vonatkozó szabályozásnak - amely nem része a felsőoktatási törvénynek - november végéig kell elkészülnie - tette hozzá a politikus.
Bódis József, a rektori konferencia elnöke kedden elmondta: pénteken olyan állapotba kerülhet a nemzeti felsőoktatási törvény koncepciója, hogy azt a rektorok is megismerhetik. Ezután két napon belül a Magyar Rektori Konferencia tagjai érdemi véleményt tudnak mondani róla.