Pintér excége ismét nyert

2011. július 13. 14:58

Sokadjára nyert milliárdos közbeszerzési eljárást Pintér Sándor belügyminiszter excége, a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ). Nem először fordult elő az sem, hogy a CBSZ más, kedvezőbb ajánlatok mellett győzött - írta az Origo.

2011. július 13. 14:58

A következő három évben a Pajzs 07 Biztonságvédelmi és Magánnyomozó Zrt. nevű cég őrei látják el a magyarországi földgázszállító vezetékrendszert üzemeltető Földgázszállító Zrt. (FGSZ) létesítményeinek védelmét - derül ki a Közbeszerzési Értesítő szerdai számában megjelent hirdetményből. A dokumentum szerint a két cég június végén írta alá az összesen 350 millió forintos megbízásról szóló szerződést.

A Földgázszállító által kiírt pályázatra az eredményről szóló hirdetmény szerint összesen nyolc ajánlat érkezett, ebből azonban csak hármat ítéltek érvényesnek. Ezek közül az egyik a Pajzs 07 anyacége, a CBSZ volt, amely a legalacsonyabb árat ajánlotta. A hirdetmény alapján feltételezhető, hogy érkezett ennél kedvezőbb ajánlat is, a dokumentumban szerepel ugyanis, hogy egy cég elutasításának oka, hogy „az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt” - olvasható az Origón.

A Pajzs 07 Zrt. tulajdonosa a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) nevű védelmi cég, amelyet egészen a tavalyi választásokig Pintér Sándor jelenlegi belügyminiszter tulajdonolt. A kormányváltás után az addig is a piac meghatározó szereplőjének számító CBSZ több állami megbízást kapott. Az, hogy a CBSZ más, kedvezőbb ajánlatok mellett győzött, nem először fordult elő.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Omega2010
2011. július 13. 19:57
Aki nem látja, hogy mi megy itt, az már tényleg vizsgáltassa ki magát. Ez a pintér úgy lopja a közpénzt, mint senki. Vagyis orbánnal és a slepjével együtt.
Omega2010
2011. július 13. 19:09
"A BGYH válaszában nem nevezi meg azt a három céget, amelyek a szerinte kirívóan olcsó ajánlatot tették. A Közbeszerzési Döntőbizottság internetes oldalán található dokumentumok szerint a CBSZ 800 forintos óradíjával szemben 690 forintos óradíjat ajánlott az Őrmester Vagyonvédelmi Kft., 694 forintos óradíjat a Cop Security Kft., illetve 769 forintos óradíjat az Árgus Security Kft." Origó Ha ezt a "qrva nagy" árkülönbségeket nem lehet megmagyarázni, akkor mit? Tiszta röhej már megint ez az álszent magyarázat. El kell zavarni ezeket a csaló, korrupt fidesz bandát.
Omega2010
2011. július 13. 18:47
"Kirívóan olcsó" versenytársakat előzött meg drágább ajánlattal Pintér excége [origo]|2011. 07. 07. Három, a győztesnél olcsóbb ajánlatot tevő céget is kizártak abból a félmilliárd értékű vagyonvédelmi megbízásból, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter excége és partnere nyert meg. A budapesti fürdők őrzéséről szóló megbízást a nyertesek a pályázatot kiíró fürdővállalat által tervezettnél drágábban végzik el. A fürdővállalat szerint a három olcsóbb alapárral pályázó cég azért nem felelt meg, mert nem tudtak magyarázatot adni a "kirívóan olcsó" ajánlatukra, de állítják, az összességében legelőnyösebb ajánlatot fogadták el." Ha drága az a baj, ha olcsóbb, akkor meg az. Itt az a lényeg, hogy bármit csinál a konkurencia egyszerűen NEM NYERHET és kész. Aljas fidesz módi ez, nem más.
rogananti
2011. július 13. 18:27
MA, nemsoká kupán lesz bólintva egy-két mandineres "újságíró". A vezér jobbkezéről ilyen hírek nem jelenhetnek meg!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!