Orbán Daniel Cohn-Benditnek azt válaszolta: Magyarországon ő akkor tudja növelni Európa támogatottságát, ha világossá teszi, hogy az EP zöldpárti frakcióvezetője sem mondhatja meg Magyarországnak, mit szabad tennie. Orbán Viktor megjegyezte: benne és Cohn-Benditben egyaránt van lázadó hajlam: Cohn-Bendit a polgári demokrácia ellen lázadt, ő maga viszont a diktatúra ellen. A vitában Nigel Farage brit euroszkeptikus EP-képviselő az euroszkeptikus mozgalom titkos fegyvereként méltatta a magyar kormányfőt. Orbán Viktor erre reagálva hangsúlyozta, hogy hisz az európai egységben, együttműködésben, így tehát ő nem euroszkeptikus, de ettől még értékesnek tartja az euroszkeptikusok tevékenységét, akár provokatív megjegyzéseit is, mert "az EU-t állandóan meg kell reformálni".
Orbán Viktor szerint semmilyen jelentősége nincs annak, hogy az Európai Parlament (EP) képviselői milyen határozatot fogadnak el a magyar alaptörvényről, „ez egy jottányit sem befolyásolja a magyar parlamenti képviselők munkáját”. A magyar miniszterelnök ezt keddi strasbourgi sajtótájékoztatóján mondta kérdésre válaszolva. Kijelentette azt is: az alkotmány európai védelem alatt áll. Minden nemzetnek joga van a saját alkotmányához, ráadásul a magyar alaptörvény egy modern, európai alkotmány, az életet, a családot, a nemzetet és az emberi méltóságot állítja középpontba, „ezért mi büszkék vagyunk erre az alkotmányra” - közölte.