Nyomozás a Péti Nitrogénművek ügyében

2011. július 21. 14:57

A Nitrogénművek Vegyipari Zrt. vezérigazgatója nem kívánta kommentálni a céggel kapcsolatos vizsgálatokat.

2011. július 21. 14:57

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Magyar Nemzetnek azt mondta: hivatali visszaélés és más bűncselekmények gyanújával vizsgálják a péti Nitrogénművek Zrt.-nek 2008-ban és 2009-ben nyújtott állami hitelgarancia és kezességvállalás ügyét.

A Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos által lefolytatott vizsgálat megállapításait a múlt héten kapták meg, de a nyomozást már június elején elrendelték, miután ismeretlen személyek ugyanebben az ügyben feljelentést tettek. A büntetőeljárásnak egyelőre nincs gyanúsítottja, a nyomozás határideje szeptember 5-e.

A napilap csütörtöki cikkében emlékeztetett arra: Budai Gyula azért fordult az ügyészséghez, mert a Gyurcsány-kormány 2009-ben úgy módosította a Nitrogénműveknek nyújtott kezességvállalásról szóló előző évi kormányhatározatot, hogy az addigi biztosítékokat - a cég ingatlanvagyonát és részvényeinek 76 százalékát - kivette a döntésből. Így ettől kezdve a kormány fedezet nélkül kezeskedett a társaság hiteleiért az állam kontójára. Az elszámoltatási kormánybiztos szerint vizsgálni kellene Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek, illetve a kormányhatározat előterjesztőinek, Veres János akkori pénzügyminiszternek és Gráf József agrárminiszternek a felelősségét - írta a Magyar Nemzet.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Back2theUK
2011. július 21. 17:50
"Zártkörűen működik az a részvénytársaság, amelynek részvényei nem kerülnek nyilvános forgalomba hozatalra." Továbbá ahol sok a családtag ,a mutyizás és a pénzmosás. Pl. Szerencsejáték (Z)rt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!