Levelet írtak Clintonnak Demszkyék

2011. június 27. 08:00

Nyílt levélben fordult az egykori demokratikus ellenzék több tagja a hazánkba látogató Hillary Clintonhoz. Levelükben arról írnak, Magyarországon autokratikus rendszer épül. Az aláírók között szerepel Demszky Gábor, Magyar Bálint és Tamás Gáspár Miklós is.

2011. június 27. 08:00

Nyílt levében fordult a Magyarországra látogató Hillary Clinton amerikai külügyminiszterhez az egykori demokratikus ellenzék több résztvevője, és egykori szabaddemokrata politikus - írja az Index. A levél aláírói közt van Demszky Gábor volt főpolgármester, Kenedi János, Magyar Bálint, Tamás Gáspár Miklós, Mécs Imre és Rajk László is.

„Sajnos, a Tom Lantos védte értékektől a mai Magyarország egyre messzebb kerül. Jó dolog, hogy a Tom Lantos Intézet a magyar kormány és a demokratikus pártok egyetértése alapján jött létre, ám ilyen megegyezésre a kormány ma a demokrácia sorsát meghatározó egyetlen kérdésben sem hajlandó”
- fogalmaz a Tom Lantos Intézet megnyitására hazánkba látogató Clintonnak írt levél.

„A kormányfő, aki jelentős támogatással, a szabadság erősítésének jelszavával jutott hatalomra, ma bevallottan távolodik a nyugati demokráciák értékrendjétől, amelyet idejétmúltnak nevez. Kormányzó koalíciója szisztematikusan lebontja a hatalmi ágak elválasztásának alkotmányos garanciáit, a végrehajtó hatalom fékeit és ellensúlyait” - írják Demszkyék. Az aláírók szerint Magyarországon autokratikus rendszer épül, korlátozzák a sajtószabadságot, az alkotmánybíróságot, és az új alkotmány korlátozza az alapjogokat, és önkényesen kétharmados többséget ír elő a jelenlegi kormány gazdasági döntéseinek későbbi megváltoztatásához.

„George Bush elnök 1989-es történelmi látogatása segített minket, magyarokat, a demokrácia létrehozásában; az Ön látogatása ma segíthet bennünket, hogy megakadályozzuk a felszámolását”
- zárul a levél.

Összesen 158 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2011. június 28. 07:54
Kedves Hillary, nem beszelhetne Orbannal, hogy kezdjek mar meg vegre a felelossegrevonast - kulonos tekintettel mondjuk Demszki Gaborra nezvest - a nyolc eves mszp-szdsz kormanyzat alatt elkovetett olyan hibakert ami miatt most kenytelenek vagyunk ketharmaddal megvalasztott diktutraban elni es diktatorikus szabalyokat hozva ujfent nullarol indulni..Erdeklodjon az utan is, nem tul nagy-e nalunk a szabadsag, ha ezek az emberek raronhatnak Magyarorszagra genetikai osztoneiknek engedve eppen Tom Lantos intezetenek megnyitasa kapcsan?
HSL
2011. június 28. 06:59
fakk blogmotor
HSL
2011. június 28. 04:49
Az isiben az ilyet hívták rinyagépnek.
HSL
2011. június 28. 04:49
Az isiben az ilyet hívták rinyagépnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!