Semjénnek sem tetszik a korkedvezmény

2011. május 18. 14:06

Igazságtalan is, és az ország jelenlegi helyzetében nem tartható fenn a korkedvezményes nyugdíjrendszer – mondta Semjén Zsolt a Kossuth Rádióban.

2011. május 18. 14:06

Semjén Zsolt a Kossuth Rádió reggeli műsorában kijelentette: nem bírja el az ország, hogy az emberek 53 éves korukban nyugdíjba menjenek. Szerinte igazságtalan, hogy negyven éves életerős emberek elmennek nyugdíjba, és utána őrző-védő cégekben másodállást vállalnak, miközben egy tanár, egy orvos ezt nem teheti meg. Ha nem is az utcán, de Semjén szerint az íróasztalnál dolgozhat egy 55 éves rendőr.

Arra, hogy a rendőrök a szerzett jog elvesztését tartják-e igazságtalannak, kijelentette: valóban a korkedvezményes nyugdíj tudatában vállaltak munkát, azonban az ország helyzetében ez a rendszer nem tartható fenn. Ezeknek az embereknek a munkáját nem tudja nélkülözni a társadalom – fogalmazott.

Az Alkotmánybíróság létszámának növelése kapcsán elmondta: a testület túlterhelt, ezért kell kiegészíteni azt tizenöt tagúra. Visszautasította azt az ellenzéki bírálatot, hogy a kormánypártok saját politikai céljaikra használnák a testületet.

Semjén közölte, a Magyar Köztársaság nem tűri el, hogy Ukrajnában a titkosszolgálat, a rendőrség magyarokat zaklasson, amiért felveszik a magyar állampolgárságot. Mióta a kormány kemény üzenetet küldött Kijevbe, formális és informális eszközökkel is élt, azóta hasonló inzultus nem történt - fogalmazott.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2011. május 19. 11:14
Ceausescu adott ekkora kiváltságokat a securitate embereinek, mert saját népe ellenében használta fel. Akár a liberálszocialisták nálunk. De nagyon remélem, hogy ennek az időnek már vége van. Egy rendőr terhelése smafu ahhoz képest, amit egy, akár 59 éves ősz pedaghógusnő megél naponta 5-6 órán keresztül az antiszociális túlkoros kamaszok között. Na ez igen. És még el sem hagyhatja a helyszínt, védőeszközei nincsenek, segítséget nem hívhat. Ráadásul a sajtó is pellengérre állítja, ha védeni próbálja magát. Ez igen, ez megérdemelné a kedvezményes nyugdíjat. De nem egy élete erejében utcán kószáló meg furikázó férfi. Aki - kis túlzással - egy évben max. háromszor szembesül a veszéllyel. Egyszeráűen felháborítónak tartom ezt a cirkuszt.
nyugalmazott tanár
2011. május 19. 11:06
És kinek tetszik a korkedvezmény? Azoknak, akik teljes nyugellátást kapnak a békés polgárok zaklatásáért cserébe. Minden diktatúra jól megfizette az erőszakszervezeteit. De hogy ezek a kiképzett és felfegyverzett, hereként élősködők még polgárháborús fenyegetést is jelentsenek, arra nincsen példa. Semilyen ok nem hozható fel az igazuk mellett. Nem ők dolgoznak a leg veszélyesebb munkahelyeken. Nem közülük kerül ki a legtöbb halásos áldozat. Nem őket éri a legtöbb atrocitás. Ráadásul el is vannak látva önvédelmi eszközökkel, fegyverekkel. És jogszerűen lőnek is. Meg jogszerűtlenül is a békés polgárokra. Mi indokolja, hogy egy naphosszat stemplizgető hivatalnok is nyxugdíjat élvezzen. Mert ezek a nyugdíjak nem minimálbérhezi igazítottak ám! Szóval semmi sem szól mellettük, csak lejáratják a tisztességes rendőröket, tüzoltókat, katonákat. Csodálom, hogy azok eltűrik a hőbörgők fenyegető fellépését és jogtalan, erkölcstelen követelőzéseit.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!