Hazaérkeztek a megsérült katonák

2011. május 19. 08:05

Leszállt Budapesten az afganisztáni balesetben megsérült négy magyar katonát szállító repülőgép csütörtökön hajnalban. A sérülteket helikopterrel szállították a Honvédkórházba.

2011. május 19. 08:05

Hajnalban megérkezett Budapestre Afganisztánból a kedden balesetben megsérült magyar katonákat szállító repülőgép. A sérült katonákat helikopterrel szállították át a Liszt Ferenc repülőtérről a Honvédkórházba.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) szerda esti közleményében a sajtó megértését, türelmét és együttműködését kérte. A HM sajtóirodája következő tájékoztatásáig sem a Honvédkórház – Állami Egészségügyi Központ, sem a Honvédelmi Minisztérium nem ad egyéb információt a sajtónak.

Kedden az afganisztáni Mazari-Sarifból tartott Puli-Humriba egy magyar katonai konvoj. A konvoj egyik gépjárművének vezetője eddig előzés közben ismeretlen okból balra rántotta a kormányt, ezért a jármű az útpadkán megperdült és felborult.

A balesetben Dálnoki András szakaszvezető, toronylövész és Róth Orsolya őrmester, a jármű parancsnoka vesztette életét. A gépjármű sofőrje, egy szakaszvezető válságos állapotban került kórházba. Egy katona súlyos, nem életveszélyes, két társuk könnyebb sérüléseket szenvedett. A szakaszvezetőt megműtötték, állapota javult, szállítható állapotba került.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Honfi-fi
2011. május 19. 13:28
Sajnálom, az elhunyt katonáinkat. --------------------------- Ha jól emlékszem, Dabljú Bush, a WTC tornyok lerombolása után azért támadta meg az Afgánokat, mert arra hivatkozott, ott bujkál Osama bin-Laden és Afganisztán, tele van terrorista kiképzőbázisokkal. Ez volt a maszlag. Mára kiderült, hogy bin-Laben nem is ott bujkált, hanem a baráti Pakisztánban. És a terror kiképző bázisok is inkább pakisztániak, mint afgánok. Szval, ha a háborút kiváltó ok megszűnt és/vagy nem volt igaz. Akkor mégis mi a fészkes fenét keres a magyar katonaság ott?
Válasz erre
4
0
StG
2011. május 19. 09:19
"de egy nő mit keres ilyen helyen?" Szerencsére oly' korban élünk, amikor ez már nem így dől el. Ha egy nő katona akar lenni és megfelel az elvárásoknak, akkor lehet. És alighanem többségében nem is harcoló katonaként teljesítenek szolgálatot. Mindenesetre nyugodjanak békében, a sérülteknek meg mielőbbi felépülést.
Válasz erre
3
1
Narancsliget
2011. május 19. 08:55
Nagyon szépen köszönjük Orbán Viktornak, hogy hazahozta a katonáinkat! Drukkolunk önnek, miniszterelnök úr! Ne hallgasson a huhogókra! igenis jó irányba megyünk!!!
Válasz erre
0
2
miloka
2011. május 19. 08:41
Biztosan maradi vagyok, de egy nő mit keres ilyen helyen? Nálam a nőiesség és a háború valahogy nem összeegyeztethető.
Válasz erre
5
3
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!