Pintér: Garantálom a rendet és a közbiztonságot

2011. április 22. 19:32

Gyöngyöspatára látogatott péntek délután Pintér Sándor belügyminiszter a kialakult helyzet miatt. Pintér szerint a településen rend van és akik ezt megpróbálták felborítani, azok a rendőrség vendégszeretetét élvezik: nyolc embert állítottak elő garázdaság miatt. A miniszter arról is beszélt, a romák kirándulni mentek Szolnokra és Csillebércre, szó sincs evakuálásról. Pintér Sándor kijelentette: garantálja a rendet és a közbiztonságot, valamint munkát is ígért a helyieknek.

2011. április 22. 19:32

Péntek délután Gyöngyöspatára látogatott Pintér Sándor belügyminiszter is. A politikus sajtótájékoztatóján elmondta: sajnálja, hogy ide kellett jönnie, mert olyan események történtek, amelyek nem történhettek volna meg. Megzavarták a húsvét ünnepét, elvették a családok örömét, és azt az örömet is, melyet egy karitatív szervezet felajánlása okozott.

Pintér ennek kapcsán elmondta: a Vöröskereszt meghívott 266 gyereket és nőt egy háromnapos kirándulásra, Szolnokra és Csillebércre. Ezt állították be egyesek úgy, mintha evakuálni kellett volna az embereket. A belügyminiszter szerint nem volt mi elől menekülni. „Rend van, mert a rendőrség rendet tesz. Jelenleg a faluban nincsenek egyenruhások, és garantálom, hogy nem is lesznek” A rendőrség a helyén van, s akik ezt a rendet megpróbálták megbontani, azok jelen pillanatban a rendőrség vendégszeretetét élvezik.

Pintér Sándor gyöngyöspatai sajtótájékoztatóján közölte: a rendőrség nyolc embert állított elő garázdaság miatt péntek délután Gyöngyöspatán. A belügyminiszter elmondta: a gyanúsítottak riadalmat és félelmet keltettek a helyi lakosságban, ez pedig garázdaságot jelent. Vagyis nem azon új kormányrendelet alapján állították elő őket, amely a rendőrség hatáskörébe tartozó tevékenység végzését tiltja, és amely szombaton 0 órakor lép életbe.

Farkas János, a Roma Polgárjogi Mozgalom alelnöke azt kérdezte a minisztertől, hogy garantálja-e a romáknak, hogy nem kell félniük, a nemzetközi sajtóhoz fordulniuk, vagy elhagyniuk az országot a zaklatások miatt. Pintér válaszában kijelentette: garantálja a rendet és a közbiztonságot. Azt ígérte, hogy munkahelyeket teremtenek, először közmunkát, később tartós munkahelyeket. Dolgozni kell - mondta.

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
istvami
2011. április 25. 13:33
Most már világos lett, hogy jelenleg Pintér feladata nem a bűnözés megfékezése, hanem a hatalom erőszakkal való megszilárditása... A régi komcsi rezsim is ezt tette...Ezzel magyarázható a különböző gárdák, polgárőrségek, csendőrség üldözése... Most már nem fél a liberál-bolsevikoktól, inkább a Jobbik népszerüségétől tart a Fidesz... A gárdák meg nyíltan a Jobbikot támogatják... A Fidesznek a nemzet érdekében meg kéne egyeznie a Jobbikkal, a Gárdával, Polgárörséggel, és nem harcolni ellene. Ez árulás a javából... Nem is marad el a bűntetés...
haresz
2011. április 24. 09:13
Uraim! Azoknak akik a romák jogait féltik és mindenben támogatják őket a következöket javasolnám: Költözzenek le egy olyan településre ahol jelen vannak, sőt esetleg a szomszédjuk is letet. Nos pár nap mulva meghalgatnám a véleményüket. Akarnák a gyereküket az iskolába roma mellé ültetni mikor hemzseg a fejében a tetü a bolha más higéniáról már nem is beszélve, az esetleges zaklatásról már nem is beszélve. Tudják a Rózsadombról könnyű szegregációt kiabálni
de karatna
2011. április 23. 20:56
Hajdúhadházi magyar igazság: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=_EfMJSckyZc#at=459
hakos
2011. április 23. 17:42
Ha Pintér komolyan gondolja, hogy 8 ember miatt tényleg evakuálni kellett 300 embert, akkor gyorsan mondjon le a tisztségéről, mert teljesen alkalmatlan. A rendőrségi fogdába azoknak kellene ott lenniük, akik megszervezték az "evakuálást", mégpedig rémhírterjesztés miatt. Sőt mivel sokan nem is akartak menni, hanem egyszerűen rájuk parancsoltak, hogy menni kell, ez akár emberrablásnak is minősíhető. Ez a hülye meg kiáll és kirándulásnak hazudja az egészet. Barom. Most majd kap havonta egy-egy ilyen "kirándulást"... Kedves belügyminiszter, itt egy link, hogy kinek kellene a fogdában ülnie.... http://index.hu/belfold/2011/04/22/egy_amerikai_evakual_gyongyospatan/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!