Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Az önkormányzat pénzéből fizették Meggyes Tamás és a két korábbi alpolgármester biztosítását Esztergomban. Tétényi Éva közölte: a két alpolgármester összesen nyolcmillió forintot vett fel így.
A város két volt alpolgármestere felvette az önkormányzat pénzéből fizetett életbiztosítását, összesen nyolcmillió forintot - mondta Tétényi Éva. Hozzátette: hogy Meggyes Tamás adminisztrációs hiba miatt nem tudta felvenni az öt és fél millió forintot. Tétényi szerint az érintettek közpénzt felhatalmazás nélkül saját céljukra fordítottak, ezért ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.
Meggyes Tamás és alpolgármestereinek biztosításában kezdetben az önkormányzat volt a kedvezményezett, később egy bizottsági határozattal saját magukat tették meg kedvezményezettnek. Tétényi Éva közölte: Knapp János az eset nyilvánosságra kerülése után visszafizette a rá eső öt és fél millió forintot az önkormányzatnak.