LB: Jogsértő volt a rádiófrekvencia-pályázat

2011. február 23. 14:59

Jogsértő volt a kereskedelmi rádiók számára az ORTT által 2009-ben kiírt frekvenciapályázat – mondta ki szerdán ítéletében a Legfelsőbb Bíróság (LB), fenntartva az ítélőtábla korábbi jogerős ítéletét - írja a hvg.hu.

2011. február 23. 14:59

Az LB szerint valóban törvénybe ütközőek voltak az ORTT által kiírt pályázati feltételek, az Adveniót pedig tulajdonosi szerkezete miatt ki kellett volna zárni a pályázatból.

Megváltoztatta ugyanakkor a korábbi jogerős ítéletet az LB a Sláger Rádió ügyében: a bíróság teljes egészében elutasította a Sláger Rádiónak az alperes ORTT és FM 1 Konzorcium elleni, a kereskedelmi rádiók frekvenciapályázatai miatt benyújtott keresetét.

Az első- és másodfokú bíróságok a Sláger, illetve a Danubius által indított perben is csupán annyiban adtak helyt a kereseteknek, hogy jogsértő volt a pályáztatás, de a szerződés semmisségét és az eredeti állapot helyreállítását nem állapították meg. Ezt az LB szerdán a Danubius esetében hatályában fenntartotta, a Sláger esetében azonban a jogerős ítéletet megváltoztatta, a Sláger keresetét teljes egészében elutasította, tehát azt a részét is, amely szerint jogsértő volt a pályáztatás.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lincoln ábrahám
2011. február 23. 19:47
No, akkor most mi van? Jogsértők a pályázatok, a veszteseknek igazuk is van meg nem is, de vissza nem lehet csinálni semmit. Hát igen, így működik a jogállam.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!