A „cigánybűnözés” ellen tüntetett a Jobbik

2011. február 03. 21:46

A „cigánybűnözés” ellen tünteett a Jobbik a Borsod megyei Lakon. A településen nemrégiben bűncselekmény áldozata lett egy idős asszony.

2011. február 03. 21:46

A „cigánybűnözés” ellen demonstrált a Jobbik a Borsod megyei Lakon csütörtökön este. Vona Gábor beszédében a kormányt bírálta, szerinte a választás előtti ígéretekből szinte semmi sem teljesült a közbiztonság tekintetében. Úgy fogalmazott, a legfontosabb intézkedés a magyar gárda feloszlatása volt, miközben létrehozták a Terrorelhárítási Központot. A pártelnök utalt arra, hogy a rendezvény előtt Kiss Róbert gárdakapitányt előállították, mert ruházatán a gárda egyik szimbólumát viselte. Vona erre azt mondta, ha kell ő is megjelenik ebben az öltözetben, vigyék el őt is.
  
A politikus a cigányság helyzetéről is beszélt, kitért arra, hogy szakemberek véleménye szerint is, munkával és oktatással lehet felzárkóztatni a cigányságot, de „ők épp erre nem hajlandóak”. A rendezvényen felszólalt még Szegedi Márton, a Jobbik miskolci frakcióvezetője, Egyed Zsolt jobbikos országgyűlési képviselő és Molnár Oszkár, Edelény polgármestere is. A beszédek elhangzása után a tömeg ahhoz a házhoz vonult, ahol nemrégiben bűncselekmény áldozata lett egy idős asszony.

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
obsitos
2011. február 05. 18:46
A három csapást ki kell egészíteni: Erőszakos elkövetés estén harmadszorra kasztrálni. A szatírokat, meg a pedofilokat elsőre. Mi kellene ehhez : -egy sátor, -két kisméretű tégla, - kínai vendégorvos,legalább a betanításhoz (ő tud vigyázni az ujjára) DEMO probléma hasonlóan kezelhető.
oroszlán
2011. február 05. 09:49
feltűnt nekem a Jobbik tüntetésről készült az Index-en bemutatót videón, hogy Molnár Oszkárt nem szerepeltették, Egyed Zsolt azt találta mondani, hogy a 24 óra 59. percében vagyunk, nocsak a Jobbiknál új időszámítás van? Vona február 14-én gárda mellényben Pintér arcába mondja, hogy nem számolta fel a közbiztonságot, mintha annak idején Pintér nem a közbiztonság felszámolásáról beszélt volna, de ha Vona gárdamellényben jelenik meg a Parlamentbe úgy onnan ki kell vezetni máskülönben nem lehet rendet teremteni
istvami
2011. február 04. 12:25
Folyton a gárdistákat zaklatják, Orbán meg a zsidóknak udvarol a Világkongresszusukban. A cigányok meg minden héten valakit kivegeznek... Hol élünk, Balkánon?
magnamater
2011. február 04. 10:41
Restelli e magát Orbán, hogy az ellen tűntetnek,amiről kijelentette, nem is létezik?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!