Balliberális tanácsadók Tarlós körül

2010. december 11. 10:55

Atkári János, Győri Péter és Bojár Iván András: több volt SZDSZ-es tanácsadó veszi körül az egykor SZDSZ-ből induló jobboldali főpolgármestert. A Magyar Nemzet szerint vannak új cégvezetők is a tanácsadók mellett, akik politikai kockázatot jelenthetnek a kormányoldal számára.

2010. december 11. 10:55

Atkári János közgazdasági szakember Tarlós István főpolgármester tanácsadója, a liberális gazdaságpolitika híve, és Tarlósnak már 2006 óta ad tanácsokat, kizárólag szakmai alapon. A volt SZDSZ-es politikus a Demszky-korszakban 1994 és 2006 között, 12 éven át volt főpolgármester-helyettes, majd a Gyurcsány-, és a Bajnai-kormány munkáját segítette - írja a Magyar Nemzet. Ős-SZDSZ-es Győri Péter is, aki 1990-től 2002-ig volt a fővárosi szociálpolitikai és lakásügyi bizottság elnöke, azóta a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei szakmai igazgatója.

Az előző ciklusban SZDSZ-es képviselő Bojár Iván András ma Tarlós városarculati tanácsadója. A Magyar Nemzet szerint vannak új cégvezetők is a tanácsadók mellett, akik politikai kockázatot jelenthetnek a kormányoldal számára.

Összesen 72 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
de karatna
2010. december 12. 19:54
Önvédelmi reflex! Nem akarja, hogy rásüssék, hogy " antiszemita"
popzene
2010. december 12. 15:00
Mér akarnálak megfojtani? A butaság nem bűn.
Dr. Kotász
2010. december 12. 09:55
Budapest talaja olyan ingoványos,mint a Tonkini mocsáré,ha Tarlósék kolbászt töltenének a mocsári disznócskákból,ki vinné őket át a túlsó partra ??
HSL
2010. december 11. 19:03
(fákkin blogmotor)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!