Szalai: Újraszabjuk a médiavilágot

2010. november 23. 13:11

Szalai Annamária Tihanyban elmondta: a hétfőn benyújtott, T/1747-es számú törvényjavaslat teszi kerek egésszé az új médiavilágot. „Eljött a lehetőség, hogy újraszabjuk a médiavilágot. Az új törvénycsomag új szemléletet tükröz” - jelentette ki az NMHH elnöke.

2010. november 23. 13:11

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke kedden Tihanyban, a Korrektúra 2010 médiakonferencián vázolta a Fidesz által benyújtott ötpontos médiacsomag pontjait. Szalai Annamária rámutatott: „Már nem volt tovább fenntartható az eddigi pazarló intézményrendszer. A közmédiumok a működésképtelenség határán vannak, és eddig vezetők nélkül tengődtek, miközben milliárdok folytak el különböző jogcímeken.”

Szalai szerint már az ORTT sem tudta maradéktalanul ellátni feladatát, továbbá nem volt tartható, hogy egy 15 éve íródott médiatörvényre hivatkozva próbálta a médiavilág érvényesíteni a közösség érdekeit. „A régi médiatörvény, amely a duális (közszolgálati és kereskedelmi) médiarendszer létrehozását tűzte ki célul, nem tudott valós versenyt kialakítani a hazai médiapiacon. A közszolgálatiság mint mérce pedig csak elméleti szinten létezett” - tette hozzá az NMHH elnöke.

Szalai Annamária kijelentette: „Eljött a lehetőség, hogy újraszabjuk a médiavilágot. Az új törvénycsomag új szemléletet tükröz. A mostani szabályozási tervben a vélemény-, a szólás-, a sajtószabadság már nem öncél, hanem a közösség érdekét, a társadalom integritását szolgálja”. A kritikákról Szalai annyit mondott: inkább arról kellene beszélni, hogy mitől lehet jobb a szabályozás.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
virág andrás
2010. november 24. 07:36
Már többször egyértelműen leszögeztem: maximálisan egyetértek az új szerkezettel. Miért? Azt is megmondtam: mert a hatalmi stabilizációt a tájékoztatásban is érvényesíteni kell. Politikai alapkövetelmény. Csak a nagy lendületben a vonat leszaladt a sínről. Szalai Elvtársnő most a masiniszta. OK. De: a szisztémát nem Szalai Elvtársnő találta ki, ha jól tudom. És: jobb a nyílt beszéd, mint a hablatyolás. A dolgok nyitja alapvetően nem a közérdek, hanem a hatalmi érdek erős pozicionálása a tájékoztatásban. Ettől a közérdek simán háttérbe szorulhat. Ez a politika jellegének függvénye, ami nem a vita tárgya (legalábbis számomra). Úgy, hogy a szobában momentán hárman vannak: Szalai Elvtársnő, Orbán doktor és Lenin, mint kép(zelet). Hogy mire mennek egymással, az a jövő titka.
de karatna
2010. november 23. 22:15
Többször gondolkodtam azon, hogy is van az, hogy a környezet szennyezését már büntetik, de mentális környezetünket ócska ripőkök , senkiházi liberális jabrancok, korlátoltan belátó és cselekvőképes bűnöző alja népek tele rondíthatják szabadon, úgy hogy ezért még fizetnek is nekik és a producereknek is! Elég volt ebből a judeobolsevik-liberálnyik Szodomából! Abból, amit ezek az elmúlt évtizedekben szórakoztató műsorok gyanánt ránk öntöttek. Csinálják meg a saját pénzükből a saját szórakoztató negyedeiket és szórakoztassák egymást, de ne minket. Elege van a magyarnak az erkölcsi szennyezőkből!
drieno
2010. november 23. 15:48
ha a szülők napi 10-14 órát kell dolgozzanak, hogy fenn bírják tartani a családot anyagilag, nagyon keveset tudnak együtt lenni a gyerekekkel akik meg nem is dolgoznak, ott még rosszabb a helyzet csak utalnék arra a minapi témára, miszerint erőszakos gyermekbandák kezében vannak az iskolák vagy arra az iskolai videora, ahol a cigánylány k1 stílusban rugdosta verte össze a magyar lányt - valahonnan csak vette a példát az erőszak és a halál kultúrája árad a médiából, ez ellen ugyanúgy tenni kell valamit, mint a környezetpusztítás ellen
RAMBO
2010. november 23. 15:15
" egy csomó családban a tv neveli a gyereket, márpedig onnan csak az erőszak ömlik éjjel nappal" És ezért nem a család, hanem a TV a hibás??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!