Lemondatná az MSZP Szilit

2010. október 04. 07:51

„Holnaptól kezdve a semmiből kell felépítenünk egy új olyan politikai szerveződést, amely a haladó európai értékeket, a demokráciát és a ökoszociális piacgazdaságot vezérlő fonalaként fogadja el” - fogalmaz vasárnapi közleményében a szocialista politikus. A volt házelnök hétfőn közölte: kilép az MSZP-frakcióból, mert vasárnap új pártot alapított, így a párttagsága is megszűnt. Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője felszólította: mondjon le mandátumáról.

2010. október 04. 07:51
Szili Katalin szerint pártjának az önkormányzati választási vereséggel vége van, ezért új baloldali pártra van szükség. A politikus szerint az MSZP nem értékelte társadalmi visszaszorulása okait, és képtelen volt szakítani a neoliberális nézetrendszerrel. A párt összeomlása kizárólag a nemzeti érzést és a szociális érdeket mellőző neoliberális politika számlájára írható - összegzett Szili. A politikai baloldal veresége nem jelenti azt, hogy nincs igény sokszínű, újraformált baloldali szerveződésekre, mozgalmakra - írja a nyilatkozat.
 
A politikus hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette: kilép az MSZP parlamenti frakciójából. A volt házelnök azért döntött így, mert a Szövetség a Jövőért Mozgalom vasárnap létrehozta a Szociális Unió pártját, amelynek elnökévé választották. Szili hangsúlyozta: ezzel a lépéssel az MSZP alapszabálya szerint párttagsága megszűnt. A korábbi házelnök kitért arra, döntéséről írásban és szóban is tájékoztatta Mesterházy Attila MSZP-elnököt és Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét. Közölte, független képviselőként folytatja munkáját a parlamentben.
 
Frissítés:

Az MSZP arra szólítja fel Szili Katalint, hogy mondjon le parlamenti mandátumáról - közölte Mesterházy Attila pártelnök hétfői sajtótájékoztatóján. A szocialista politikus felhívta rá a figyelmet, hogy Szili pártja megyei listáján került a Parlamentbe.

Mesterházy szerint Szili hibásan értékelte az önkormányzati választások eredményeit és Szűrös Mátyás útjára lépett. Azt is nehezményezte, hogy a politikus nem szemtől szembe közölte az MSZP-frakcióval döntését.

Összesen 228 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2010. október 05. 14:13
kérdezni tudni kell súgja a kíséret ha a kérdés csak álca vagy csapda akkor az csak kötözködésszámba megy
allover
2010. október 05. 10:34
... A párt összeomlása kizárólag a nemzeti érzést és a szociális érdeket mellőző neoliberális politika számlájára írható ... Most nekem nyalsz, Kati? Milyen gombokat nyomkodtál a Magyar Parlamentben a regnáló szocionlib padsorokban ülve, amikor nem a pulpituson díszelegtél, hazugan, színpadiasan? Emlékszel még? Vazzeg!
kérdés
2010. október 04. 16:43
ha ők teszik ki az emeszpét, vagy az új baloldalt, akkor jaj nekünk akkor nem csodálom, ha Szili kilép akkor a következő választás lesz a kékcédulás ha megérjük édes jó Istenem
röviden
2010. október 04. 16:25
Nekem már elküldték, de apám megmutatta azt a levelet, ami Erdey-Grúz et. aláírásával arról értesítette, hogy osztályidegen lévén nem kívánatos, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson. Nem is sejtik, mi az a diktatúra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!