Hódmezővásárhelyet 800 millióval kárpótolják

2010. október 01. 14:35

A város peren kívül egyezett meg a kormánnyal a 2007-es kórházleépítések miatt tett lépésekről. Lázár János szerint a város számára előnyös megállapodás született.

2010. október 01. 14:35

Peren kívül egyezett meg Hódmezővásárhely városa a magyar kormánnyal az Erzsébet Kórház és Rendelőintézet 2007. évi jogszabálysértő leépítése kapcsán indított perben. Ennek keretében a város mintegy 800 millió forint kap kártérítésként.

Lázár János polgármester szerint a 2007-es leépítés a hódmezővásárhelyiek élethez való jogát csorbította. „Az egészségügyi ellátáshoz való egyenlő hozzáférés jogát sértette súlyosan a kormányzati döntés. Ezért a vásárhelyi önkormányzat számára a legfontosabb, hogy a kormány belássa, hogy hibát követett el, kövesse meg az embereket, és ismerje el azt, hogy az egészségügyi ellátáshoz való egyenlő hozzáférés esélyét sértették meg súlyosan a lépéssorozattal” - fejtette ki a fideszes politikus.

Lázár elmondta: a 800 millió forintot azért is fogadták el, mivel - a KPMG Zrt. által készített igazságügyi pénzszakértői vélemény alapján - az eredeti 934 milliós követelést nem tudták volna garantáltan érvényesíteni a perben.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gilyanpeter
2010. október 01. 16:40
Az mszp kormány eltolta most meg fizet az új.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!