Szombaton a Millenárison az Orbán-kormány miniszterei, államtitkárai, illetve az egyes országos hatáskörű szervek mutatják be a magyar közigazgatást az érdeklődőknek. A rendezvényen több szekcióban folyik konferencia, illetve háromszáz fiatalnak meghirdetik a Magyar Közigazgatási Ösztöndíjat is. Az érdeklődők feltölthetik adataikat a Közigállás toborzási adatbázisába, az új embereket kereső szervek ezt az adatbázist is felhasználják majd.
A Regeneráció nevet viselő rendezvényen a közigazgatási életpályamodellt szeretnénk megismertetni a fiatalokkal. Mi nem azt üzenjük az egyetemistáknak, a friss diplomásoknak, hogy „el lehet innen menni”, hanem nem titkoltan azt is, hogy a felkészült, jól képzett fiataloknak itthon is lehet biztos megélhetést kínálni, és nem feltétlenül csak a multinacionális cégeknél. A közigazgatás számít rájuk – nyilatkozta a Népszabadságnak Böszörményi Nagy Gergely, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, aki a program kommunikációjáért felel.