Nincs elég bizonyíték a romagyilkosok ellen?

2010. augusztus 11. 16:55

Tagadják a romagyilkosságok vádlottai, hogy elkövették volna a bűncselekményeket, csupán a halálos áldozattal nem járó támadásokat ismerték el közülük néhányan. Egyikük ügyvédje tagadóan válaszolt arra a kérdésre is, hogy felsőbb utasításokat követett-e védence.

2010. augusztus 11. 16:55

A védőügyvédek szerint nincs elegendő bizonyítéka a rendőrségnek, hogy a romák elleni támadássorozat gyanúsítottjai követték el a halálos áldozatokkal járó támadásokat.Ezzel szemben a hatóság szerint olyan személyi és tárgyi bizonyítékok állnak rendelkezésére, amelyek zárt láncot alkotnak és egyértelműen bizonyítják az elkövetők bűnösségét.

Gerecs Krisztián, az egyik feltételezett elkövető, K. István védője szerdán azt mondta: noha a a legbrutálisabb támadások során használt fegyvereken megtalálták védence DNS-mintáját, ez nem jelenti azt, hogy ő mindenütt ott lett volna. Gerecs közlése szerint K. István csupán a galgagyörki, a piricsei és a tarnabodi támadásban való részvételét ismerte el. Az ügyvéd nem kívánt válaszolni arra a kérdésre sem, miszerint a felderítés során „konkrét nyomozati adatok utaltak arra”, hogy a támadásokat megbízásból követték el, mondván, ügyfele tagadja a gyilkosságokban való részvételt.

Lőrincz Márton, aki a nagycsécsi kettős gyilkosság elkövetése mellett öt másik támadással és a besenyszögi rablással is gyanúsított P.Zsolt védője, úgy nyilatkozott: ügyfele egyetlen támadást sem ismert el, és az ellene felsorolt bizonyítékok és szakvélemények is aggályosak számukra.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
magnamater
2010. augusztus 11. 19:51
Gyilkos romák ellen annál több a bizonyíték,csak a média nem foglalkozik vele
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!