Változhat a médiaalkotmány

2010. augusztus 31. 16:04

Változtatna a médiaalkotmányon a Fidesz: L. Simon László, a parlament kulturális bizottságának elnöke négy módosító indítványt nyújtott be. Egyebek mellett a válaszadási joggal és a nyilatkozatok visszavonásának jogával kapcsolatban írnák újra a törvénycsomagot.

2010. augusztus 31. 16:04

Négy módosító indítványt nyújtott be az úgynevezett médiaalkotmányhoz a parlament kulturális bizottságának elnöke, L. Simon László. A Fidesz politikusa többek között a válaszadási jogról és a nyilatkozat visszavonásának jogáról szóló részeket pontosítaná.

L. Simon elmondta: több, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló javaslathoz korábban benyújtott módosító indítványát visszavonta, és kedden négy komplex módosító javaslatot nyújtott be.

Az indítványok megváltoztatnák a jogszabály tárgyi hatályát is. „Egyértelművé tesszük, hogy nemcsak a klasszikus médiaszolgáltatások, tehát a rádió és a televízió tartozik a törvény hatálya alá, hanem a nyomtatott sajtó is, a tömegtájékoztatást végző internetes újságok is, a lekérhető audiovizuális tartalmakat nyújtó szolgáltatások is” - fejtette ki L. Simon.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bmucsai
2010. szeptember 01. 06:55
Én egy mondatot nagyon hiányolok! HAZUDNI TILOS!
gilyanpeter
2010. augusztus 31. 17:22
A lényeg, hogy végre rendbe teszik a közmédiát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!