Lövöldözés a Váci úti Tescoban

2010. augusztus 19. 21:24

Hárman megsérültek, egyikük súlyosan abban a lövöldözésben, ami csütörtök este történt a Váci úti Tescoban. Úgy tudni, egy rajtakapott tolvaj lőtt az őrökre.

2010. augusztus 19. 21:24

Papp Judit, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese azt közölte: egyelőre annyit tudni biztosan, hogy a hipermaketbe bement két ember, akik a pultok között járkálva az édességekből ettek, fizetés nélkül. Azt nem tudni, hogy magukkal is akartak-e vinni valamit. A biztonsági őrök ezért megkérték őket, hogy menjenek velük az őrség szobájába, ahol kipakoltatták a zsebeiket. Az egyik férfi ekkor elővett egy pisztolyt, majd több lövést is leadott vele.

A sérültekről a rendőrség annyit tud biztosan, hogy az egyik biztonsági őrt súlyos sérülésekkel kellett kórházba vinni. Rajta kívül két másik ember is megsérült, az még nem világos, hogy a lövésektől, vagy aközben, hogy próbálták megfékezni a lövöldözőt, akit végül egyébként sikerült is elfogni.

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ricochet
2010. augusztus 22. 16:35
A Discovery Channelen volt múltkor egy Cade Courtley, ex-Navy SEAL által vezetett sorozat. Több része is volt, mindegyik más témakörrel, miszerint hogyan éljünk túl szélsősőges helyzeteket, mint földrengés, lavina, hurrikán, gépeltérítés, stb. Nagyon hasznos volt. Kettőre emlékszem, ahol kifejezetten jól jött a mordály. Az egyik plázás lövöldözésről szól, a másik arról, hogy mit tegyen az ember, ha betörnek hozzá. Van helyzet, amikor értelmetlen használni, de ha már van, nem árt tudni, mikor van esélyünk vele. Michael Moore is boncolgatta azt, hogy miért nyúlnak olyan hamar a törvény adta fegyvereikhez az amerikaiak. Összesűrítve azért, mert lehetőségük van rá törvények által, illetve a média is meg minden arra ösztönzi őket, hogy fegyverrel minden rossz szituból tök jól ki lehet jönni. Hülye egy beidegződés, nem?!
kérdés
2010. augusztus 21. 08:35
Ajajaj, nehéz idők...miből fog megélni a sok, üresben futó, mesterfokon locsogó? Ajaj, ki kell puhatolni, hogyan lehet majd a jog határát ippeg súrolva, rém-ál-duplahíreket gyártani....mert lám, mire van vevő? Ajajaj, ínséges idők....
911
2010. augusztus 21. 04:51
ott voltam tegnap a mentőkkel együtt érkeztem...,telefonon szól az egyik rendőr haverom,hogy lövöldözés volt Váci úti Tescoban...,nem messze voltam így gyorsan odamentem. média hazudik! elejétől kezdem..bejárattól balra a műszaki rész felé mentek a mentősök én utánuk ( újságos résznél vérnyomok voltak amit a takarítókkal gyorsan felmosattak...) nem volt lezárva sem elkülönítve az a sarok...ahol a hason lőtt srác feküdt, pólóján Group4 hímzéssel. 4-5 fotós már ott tevékenykedett majd 1-2 percre rá jött 2 civil ,egy nő és egy férfi tőlük megkérdezték,hogy kivel vannak,majd a nő közölte,hogy az egyik mentőssel....,tőlem senki semmit nem kérdezett....,nő hangosan érdeklődött,hogy mi történt erre az egyik fotós mondta,hogy hason lőtték a biztonsági őrt, csaj visszaszólt,hogy a sérült nem bolt biztonságija hisz Gropu4-es pólóban van a srác pénzszállító,ráadásául a pénzszállító kocsi kint várakozik a hátsó bejáratnál...mellette jöttek el kocsival..erre ott termett egy 30-as pali (fekete szövet nadrágban,fehér ingpólóban) elkezdett ordibálni,hogy kik maguk? csaj mondta,hogy RTL klub,erre a faszi kikelt magából,hogy ő az igazgató és takarodjanak azonnal ebből nem lesz bulvár... csaj halál nyugodtan :szóval elakarják tussolni ,hogy egy pénzszállítót meglőttek? igazgató: semmi köze hozzá,húzzanak a picsába mert kivitetem magukat...(szó szerint azt mondta,hogy a picsába) csaj: héber szarházi,nekem nem ugatsz itt ...majd kérdőre vonta,hogy miért nem ürítették ki a Tescot és hogy lehet úgy helyszínelni,hogy a nyomokat eltüntetik?! igazgató:igen zsidó vagyok és akkor mi van...!?:) azt csinálok amit akarok ebből nem lesz hír... fotósok ott röhögtek..én meg sunyiban felvettem a mobilommal az egészet,sajnos csak hang van...de a hason lőtt pénzszállítót megtudtam örökíteni...jól látszik a Group4-es felirat. nem részletezem...,de ha ez az alpári,agresszív tahó az igazgató akkor csak gratulálni lehet a Tesconak...... 2 darab "kármegelőzési munkatárs" szépen megkérte a nőt és vele lévő férfit,hogy hagyják el az áruházat...,természetesen nem hagyták el... csajnak igaza volt ("kármegelőzési munkatársak" (saját alkalmazottaik) védik megint az áruházat ebből már volt gondja a Tesconak ,több üzletükben ezt megszüntették és újra külsős cég védi a vagyont,de úgy látszik ezek megint bepróbálkoznak..) nem a Group4 őrzi a Tescot,ők csak a pénzt szállítják el és nagyjából azonos időpontban...,kedves igazgató úr a hatalmas forgalom kiesés elkerülése végett nem záratta be az áruházat...röhej,de halál nyugodtan vásárolgattak az emberek...és szokás szerint tele volt ciggával. ugye senki nem akarja bemesélni,hogy 9 mm-es Parával-val,dupla tárral csokit zabálni ment be a két veréb a pénzszállítókkal azonos időben?! 29 milla most megmaradt...(mert azért én is informálódtam az ott dolgozó "kármegelőzési munkatársaktól"...annyi volt a pénzszállítónál...) vevőtérben az összes vérnyomot felmosatták,mire jöttek a bűnügyisek ragyogott minden.
gabuci
2010. augusztus 21. 00:14
Mióta két hét alatt megszilárdult a közbiztonság mintha több lenne a büntény. Vagy csak én érzem így?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!