Mesterházy Attila Bárándy Gergelyt, a szocialista párt közjogi bizottságának tagját bízta meg azzal a feladattal, hogy tekintse át a párt alapszabályát, illetve segítse elő az etikai, fegyelmi ügyek gyorsabb kivizsgálásának elősegítését. A döntést a korábbi nehézségek indokolták: Hunvald György párttagságának felfüggesztését halogatták, és Hagyó Miklós is csupán a Magyar Nemzet Balogh Zsolt-interjúja után lépett ki önként az MSZP-ből.
„A párttagság részéről határozott igény mutatkozott arra, hogy azokban az ügyekben, amikor bizonyos személyekre és így a pártra is ráragadt a korrupciógyanú bélyege, a lehető leggyorsabban el tudjunk járni. Gyorsan, hatékonyan és igazságosan” – nyilatkozta a Népszabadságnak Bárándy. Elmondása szerint a jelenlegi szabályozás nehezíti az eljárásokat: a párt etikai bizottságának döntése ellen csupán a kétévente megrendezett tisztújító kongresszushoz lehet fellebbezni. „Arra kaptam megbízást, hogy kidolgozzak egy gyorsabb és hatékonyabb eljárási rendet” - mondta.