Feljelentette az LMP a nevükben kopogtatózó álaktivistákat

2010. augusztus 22. 17:59

Feljelentést tett a rendőrségen Szabó Barbara, az LMP XVI. kerületi polgármester-jelöltje vasárnap, mert a kerületben többen LMP-s aktivistának kiadva magukat gyűjtik az ajánlószelvényeket. A párt szerint ez az eset beleillik az utóbbi napok lejárató kampányába.

2010. augusztus 22. 17:59

Az LMP vasárnap közleményben jelezte: több választópolgár is arról számolt be az ajánlószelvényt gyűjtő valódi aktivistáknak, hogy már jártak náluk olyan személyek, akik a párt nevében gyűjtötték az ajánlószelvényeket. Többen jóhiszeműen oda is adták nekik a kopogtatócédulákat, amelyeket a párt kerületi szervezete azóta sem kapott meg. Akkor azonban, amikor a választópolgárok felkérték az álaktivistákat, hogy igazolják magukat, azok szó nélkül sarkon fordultak. Az elkövetőkről pontos személyleírással rendelkeznek.

Mint a párt közleményében fogalmaz, az utóbbi napokban sorozatos támadások érték a pártot, az álaktivisták esete is beleillik ebbe a lejárató kampányba. Mindez azt jelzi, hogy „politikai ellenfeleik mennyire tartanak az LMP-től az önkormányzati választásokon”. A párt szerint a kampánynak mégsem erről kellene szólnia, hanem az állampolgárok tájékoztatásáról, ezért felszólítják a pártokat, hogy budapesti programjuk bemutatásán alapuló tisztességes kampányt folytassanak, azért, hogy az emberek megalapozott döntést tudjanak hozni az október 3-án.

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szonja91
2010. augusztus 23. 16:45
Belendült az LMP, de hogy minek..:D
hori77
2010. augusztus 23. 15:59
akcióban a demokrata körök?:D
gillag74
2010. augusztus 22. 22:50
Ezek az ifjú szabaddemokraták olyanok mint annak idején a Fehérvár skála volt.Itt mindig történik valami!!!
cutcopy
2010. augusztus 22. 22:36
Előre magyarázzák a leendő rossz szereplésüket..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!