Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

Az új országos rendőrfőkapitány vizsgálódik a móri nyomozással kapcsolatban, amelyben először két ártatlan embert gyanúsítottak meg a mészárlással.
Hatala József új országos rendőrfőkapitány kijelentette: elődje ígéretét magára nézve is kötelezőnek tartja, így vizsgálatokat folytat majd a móri mészárlás kapcsán elkövetett nyomozati hibák miatt.
A 2002 májusában elkövetett móri gyilkosság után az Országos Rendőr-főkapitányság Kaiser Edét és Hajdú Lászlót gyanúsította meg a tettel, akik az ügyben ártatlanok voltak. Kaiser ellen végül vádat is emeltek, tényleges életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

A Nemzeti Nyomozó Iroda Kaiser 2005-ös elítélése után 16 hónappal ismerte el: „Lehetséges, hogy van a móri ügynek egy másik megoldása is”. A két igazi tettest, Nagy Lászlót és Weiszdorn Róbertet 2007-ben elfogták.