Az irodalom mindig a gyűlölet ellenszere lesz – megnyílt a 30. Budapesti Könyvfesztivál

Több mint 160 kiállító, 118 program és 300-nál is több dedikálás várja az érdeklődőket a 30. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.

Gegesy Ferenc, eddigi ferencvárosi polgármestert látná szívesen Budapest főpolgármesteri székében a közéleti reflexióiról ismert Galamus-csoport. Szerintük ugyanis a volt SZDSZ-es politikus eddigi életútja a garancia a szakmai megközelítésre és alázatra.
„Mi, budapesti polgárok, akik pártpolitikától független főpolgármestert akarunk, kérjük Gegesy Ferencet, hogy fogadja el ezt a civil kezdeményezést, és vállalja a jelöltséget. Egyben kérjük a két demokratikus pártot, amelynek nincs esélye saját jelöltje megválasztására: támogassa ezt a mindkettőjüktől egyenlő távolságra lévő jelöltet. Demokráciánk szégyene lenne – külföldről nézve is – ha legfőbb közéleti méltóságaink mind egyazon autokratikus pártszövetséghez tartoznának” - áll a Galamus-csoport csütörtökön közzétett felhívásában, melyben arra kérik olvasóikat és a budapestieket, csatlakozzanak a Gegesy-párti mozgalomhoz.
A közéleti reflexióiról ismert honlap szerint azért van szükség Gegesyre, mert a volt SZDSZ-es politikus eddigi életútja a garancia a szakmai megközelítésre és alázatra. Szerintük a városnak is ez az érdeke, emellett úgy látják, a főpolgármesteri hivatal az utolsó bástya, amely még megtartható annak érdekében, hogy ne „egyeduralmi demokráciában” éljünk. A felhíváshoz csatlakozott Aczél Endre újságíró és Heller Ágnes filozófus is - ugyanígy tettek a BÁBEL '91 dolgozói is.