Örömlányokat pénzeltek a szocialisták

2010. július 08. 09:08

Közel 57 ezer euróval támogatta gazdasági válság idején a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesületét Rauch Edit volt szocialista szakállamtitkár védnökségével, tudta meg a Magyar Nemzet.

2010. július 08. 09:08

A Magyarországi Prostituáltak Érdekvédelmi Egyesülete 56 850 eurót kapott a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől 2008 végén a Civil szervezetek és az antidiszkriminációs törvény végrehajtása program révén. A projekt a prostituáltakat „egy speciális értelemben hátrányos helyzetű csoportnak” nevezi, így a diszkrimináció leküzdése nevében ítélték a szervezetnek a hatalmas összeget. Az ügynökség cserébe annyit kért csak: az egyesület készítsen szakmai és pénzügyi beszámolókat a kifizetési igények alátámasztása érdekében.

Nem szolgálja a közjót?

Földi Ágnes, a már Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesületének nevezett szervezet elnöke a Magyar Nemzet kérdésére elmondta: antidiszkriminációs ügyvédhálózatra, közvélemény-kutatásra, sajtótájékoztatókra, diszkriminációs esetek feltárására és a szervezet kapacitásnövelésére fordították a bejövő pénzt, amit egyáltalán nem tart soknak.

Ékes Ilona, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes tagja szerint az eset a korrupció és a pénzelfolyás egyik legfelháborítóbb fajtája. A politikus szerint a prostituáltszervezet nem szolgálja a közjót, mert nem visszaszorítja a prostitúciót, hanem elősegíti azt.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
már foglalt
2010. július 08. 12:43
na, végre kiderült, hogy tettek is valamit az országért
kispufi
2010. július 08. 11:29
csak tudhatta a főstrici, miféle kurvaországról beszél....
Reakczy Jóska
2010. július 08. 10:58
Ez már nagyon meredek. Az utcai kurválkodást tiltani kell, a bordélyházakat meg keményen szabályozni és szigorúan ellenőrizni, de semmiképpen sem szabad támogatni még közvetett módon sem olyan tevékenységet, ami több ponton kapcsolódik a szervezett bűnözés világához, az adókerüléshez és komoly egészségügyi kockázatot jelent.
blogen
2010. július 08. 10:50
Na tessék, a vörös Csepelből meg bordélyház lesz: http://index.hu/belfold/budapest/2010/07/07/bordelyt_kepzelnek_a_csepeli_femmube/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!