Durvul a háború: súlyos válság felé halad a Magyar-kormány

Sulyok Tamás nem adja be a derekát, egyre kellemetlenebb a szituáció a kormányfő számára.

Nem erősítette meg párttagságát a tagrevízió során, így már nem tagja az SZDSZ-nek a főpolgármester. Mint fogalmazott, nem akar részt venni a párt „önfelszámolási folyamatában”.
Demszky Gábor alapító tagja volt a Szabad Demokraták Szövetségének. 1990-ben a párt színeiben Budapest főpolgármesterévé választották, azóta ő vezeti a fővárost. 2000 decemberétől 2001 júniusáig az SZDSZ elnöki is posztját is betöltötte.