Antifák: „Basszátok meg, mocskos nácik!”

2010. július 05. 18:07

Ismeretlen tettes rongálta meg a Nagy Magyarország című történelmi magazin szerkesztőségének és könyvesboltjának helyt adó Budapest belvárosában található épület falát. A Mandiner úgy tudja, a lap feljelentést tesz rongálás miatt.

2010. július 05. 18:07

„Basszátok meg, mocskos nácik!” - üzeni valaki egy áthúzott horogkereszt kíséretében a Nagy Magyarország című történelmi magazin Vármegye utcai szerkesztőségének a falán. Mint azt a lap egyik helyszínen lévő munkatársától megtudtuk, a felirat hétfő délben vagy délután kerülhetett a sárga épületre - ő ugyanis fél négykor vette azt észre. A rongálók az üvegre is próbáltak írni valamit, az azonban nem sikerült nekik.

A Mandiner kérdésére, hogy vajon miért pont a XX. század elejének történelmével foglalkozó lap szerkesztőségét tisztelték meg az állítólagos antifasiszták, a lap munkatársa azt mondta, valószínűleg a Balfékek kezében Magyarország 1918-1919 címmel futó, Károlyi Mihály mítoszáról szóló lapszám címlapja lehet a ludas, amiért már több helyről is támadták őket. A lap ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz rongálás miatt.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sine ira et studio
2010. július 06. 10:54
Állítólag a fasizmus az, ami agresszív, veszélyes az emberekre, pusztulást hoz a világra. Egyesek mindent megtennének azért, hogy ez valóban így is legyen.
hori77
2010. július 06. 10:36
inteligens antifák! a náciknak mi köze trianonhoz?????
Öreg
2010. július 06. 09:27
Akik ma fasisztának, vagy antifasisztának valják magukat- és ebben a szerepben tetszelegnek- egyaránt mindenféle rend és megbékélés ellenségei. A ma emberének a fasizmus- és az antifasizmus megjelenési formája, a baloldali radikalizmus- egyaránt idegen, sőt undoritó. Kiemelkedően visszataszitó ezek közül a megélhetési antifasizmus, ami mint kelevény élősködik az egyébként jószándéku baloldali mozgalmakon.
NMO
2010. július 05. 20:49
Kösz a híradást, a művészeket feljelentettük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!