Az MDF vezeti Székesfehérvárt

2010. július 05. 12:32

Az eddigi szocialista polgármester, Warvasovszky Tihamér utóda az MDF-es Viniczai Tibor, aki nyolc éve van a helyi közgyűlésben, az utolsó négy évben pedig alpolgármesterként dolgozott.

2010. július 05. 12:32

Viniczai Tibort, az MDF országos szervezetének társelnökét bízta meg a város vezetésével Warvasovszky Tihamér, leköszönő polgármester, akit a múlt héten választott meg a parlament az Állami Számvevőszék alelnökének. Viniczai elmondta, ismeri az előtte álló feladatokat, hiszen nyolc éve van a helyi közgyűlésben, az utolsó négy évben pedig alpolgármesterként dolgozott. A politikus nem hiszi, hogy a következő három hónapban jelentős események történnek majd.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lado1945
2010. július 06. 12:09
Viniczai is régóta Cser szekerét tolja! Példa a tavaszi kampány második fordulója! Összeáll az MDF a Fidesszel Fehérváron A helyi kezdeményezést Viniczai Tibor sajtótájékoztatóján egyrészt azzal indokolta, hogy a két pártnak vannak közös értékei. Forrás: MTI 2010-04-22 12:33 Cimkék: Székesfehérvár Cimkék: MDF Cimkék: FIDESZ Cimkék: Cser-Palkovics András Cimkék: Országgyűlési választás A Magyar Demokrata Fórum (MDF) székesfehérvári szervezete azt kéri szavazóitól és szimpatizánsaitól, hogy a választás második fordulójában a Fidesz-KDNP helyi képviselőjelöltjére, Cser-Palkovics Andrásra voksoljanak - jelentette be szerdán Székesfehérváron a párt alelnöke. A helyi kezdeményezést Viniczai Tibor sajtótájékoztatóján egyrészt azzal indokolta, hogy a két pártnak vannak közös értékei. Másrészt pedig azzal, hogy annak idején, amikor a város közgyűlésében a Fidesz lemondásra szólította fel az alpolgármestereket, vele, aki ugyancsak ezt a posztot tölti be, kivételt tett.
Lado1945
2010. július 05. 13:25
Viniczai tavasszal Cser - Palkovics András támogatására szólította fel az első fordulóban rá szavazókat a második forduló előtt! Vagyis Fideszes lett! Nyilván ezért kellett a Judás polgármesternek Orbán kérésének megfelelően őt megbíznia maga melyett, nem pedig a másik két alpolgrámestere valamelyikét. Működik tehát a "Nemzeti Összefogás" algoritmusa, igaz egyenlőre nem Fehérvárért vagy az Országért fognak össze, pusztán a pozíciószerzésért és a gátlástalan dózerolásért! Az mindegy, hogy Viniczai a Videoton labdarúgócsapatánál eltűnt 100 milliókkal kapcsolatos büntetőper másodrendű vádlottja! A legfőbb erkölcsi parancs a Fidesz szolgálata, minden más alól gyónással feloldázast lehet kapni! Felkelt a napunk, Orbán a mi urunk. Árad a kegyelem fénye ránk. Hálás a szívünk, zengjen az örömünk, Szép Magyarország, édes hazánk!
Huba
2010. július 05. 12:55
Viniczai sac per kábé Fidesz-es, a két forduló között őadott ki közleményt hogy tessék a Fidesz-re szavazni mivel értékrendben ez áll közel az MDF-hez. persze ezzel nincs gond csak eddig a balos városvezetéshez tartozott.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!