
A lehallgatási botránnyal kapcsolatos jó hírnév megsértése miatt összesen négymillió forintra perli az UD Zrt. vezetése Szilvásy György volt szocialista titokminisztert. A személyiségi jogi per ma kezdődött a Fővárosi Bíróságon.
A felperesek szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának, az azóta lemondott Laborcz Sándornak a feljelentése nyomán a biztonsági cégnél tartott házkutatás után Szilvásy politikai célzatú, valótlan tartalmú sajtókampányt folytatott az UD Zrt. ellen, amivel súlyos károkat okozott a cégnek, illetve vezetésének és ellehetetlenítette azt.
Az alperes jogi képviselője a tárgyaláson vitatta, hogy jogsértő lett volna Szilvásy tevékenysége, hiszen csak folyamatban lévő büntetőeljárásokban megfogalmazott gyanúról beszélt, a köztudatba pedig nem az ő nyilatkozatai nyomán robbant be az UD Zrt.