Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A párt újságíró tagozata szerint a baloldalt és ezzel együtt véleményét, politikai álláspontját is mellőzi illetve kirekeszti az MTV Az Este című műsorából.
Közleményükben sérelmezik, hogy az új Országgyűlés megalakulása óta csak kétszer szerepelt a műsorban a szocialista párt képviselője, holott számos olyan politikai tárgyú téma került adásba, amelyben indokolt lett volna az ellenzék véleményét is a nyilvánosság elé tárni. Az MSZP újságíró tagozata levélben küldte meg észrevételét az ORTT-nek és arra kérte, hogy vizsgálja meg: eleget tesz-e a műsor a törvényben megfogalmazott, a kiegyensúlyozott tájékoztatást előíró törvényi követelménynek.