A megfenyegetett MSZP és DK is beintett Pikónak, aki erre rátett egy lapáttal

Kié lesz Józsefváros? Botrány, vádaskodás és széthúzás az ellenzékben az időközi választás előtt.

Bár van ellentét Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc között, azt a média jelentősen felnagyítja, mondta Szabó Imre, az MSZP Pest megyei elnöke a Stopnak, majd hozzátette: egy ideig ő is Gyurcsány Ferenc hatása alatt állt.
Szabó Imre a Stopnak nyilatkozva elmondta, a következő hetekben az a fontos, hogy az MSZP-ben látható repedések, a személyi kérdések ne tereljék el a figyelmet a korrekt elemzésekről, a következő, ellenzéki időszak teendőinek megfogalmazásairól. Az MSZP Pest megyei elnöke szerint Gyurcsány Ferenc véleménye is csak egy a sok közül, a volt miniszterelnök és Mesterházy Attila közti ellentét pedig bár valós, a média nagyítja akkorára, hogy egyesek már pártszakadást vizionálnak.
Szabó Imre szerint érdemi és lényeges pártszakadáshoz nem vezethet a Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila, valamint támogatóik között érzékelhető konfliktus. „Gyurcsány egykori fetisizálásával és mostani démonizálásával sosem értettem egyet, bár bevallom, egy ideig magam is hatása alá kerültem annak a frakcióülésen elhangzott kijelentésnek, amelyik képletesen azt sugallta, hogy Feri még a vízen is tud járni” - mondta a Stopnak Szabó Imre.