Most több százmilliárd forint és a Tisza Párt jövője a tét

Budapesten nagyon sok a kérdőjel, de ezen is múlhat Magyar Péter alakulatának jövőbeli sorsa.

Miután Szabó Imre lemondott az MSZP Pest megyei szervezetének vezetéséről, Varju László bejelentkezett: szívesen vállalná a jelölést az elnöki pozícióra. A Pest megyei szocialistáknak elsősorban Budapest és a megye szétválasztásáért kell szerinte harcolniuk.
A június 25-ei tisztújítást megelőző jelölési folyamat most kezdődött el Pest megyében. Varju László, a Pest megyei MSZP elnökhelyettese megerősítette, hogy Szabó Imre, az MSZP Pest megyei elnöke a múlt pénteken tartott kibővített elnökségi ülésen bejelentette távozási szándékát posztjáról. A jelenlegi elnökhelyettes közölte: vállalja a jelölést, ha erre felkérik, írja az Index. Varju szerint a Pest megyei szocialistáknak elsősorban Budapest és a megye szétválasztásáért kell harcolniuk.