Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Főtáv Zrt.-vel összefüggésben a BRFK.
Egy magánszemély által tett feljelentés szerint a Főtáv Zrt. nem a hatályos jogszabályoknak megfelelően vett részt egy csepeli lakópark fűtési rendszerének kiépítésében, az okozott vagyoni hátrány meghaladja a 180 millió forintot. A rendőrség egyelőre ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást az ügyben.
A nyomozók vizsgálják a Főtáv Zrt. nevében egy ügyvédi iroda által tett bejelentésben foglaltakat is, „amely szerint az egyik kereskedelmi televízióban valótlanságok hangzottak el a céggel kapcsolatban, amelyek felvethetik a hamis vád bűncselekményét”.
A Hír TV Célpont című műsorában pénteken hangzott el az, hogy Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes a Főtávtól is kért havi 50 millió forint „tagdíjat”.

