Indulhat a kommentháború: régi „ismerőse” olvasott be Magyar Péternek

„Ha csak a két nagy rivális felszólalását néznénk, a Fidesz máris megnyerte volna az országgyűlési választást” – jelentette ki Nagy Attila Tibor.

Szalai Annamária, a Fidesz médiapolitikusa szerint minden eddigi koncepció javasolta az ORTT és a hírközlési hatóság összevonását.
Az eddig elkészült számos médiakoncepcióban mindig felmerült a hatósági konvergencia kérdése - reagált Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja a stop.hu értesülésére, mely szerint a Fidesz kormányra kerülése után új média- és hírközlési hatóságot alakíthat ki a az ORTT-ből és a Nemzeti Hírközlési Hatóságból (NHH).
Szalai Annamária úgy fogalmazott: a tartalmi és technológiai, terjesztési szabályozást elősegítő integráció terén az ötpárti tárgyalásokon eddig mindig is egyetértés volt. Az elmúlt 15 évben megszületett elképzelések, médiatörvény-tervezetek mindegyikében szó is volt erről - fűzte hozzá.