Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Bűncselekmény hiányában megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda az UD Zrt. vezetője, Tóth János ellen a haditechnikai termékkel visszaélés gyanúja miatt indított eljárást.
Tóth Jánost tavaly szeptemberben hallgatta ki az NNI gyanúsítottként, mert a Nemzetbiztonsági Hivatal akkori főigazgatója által tett feljelentés alapján elrendelt házkutatáskor olyan eszközöket foglaltak le az UD Zrt. székházában, amelyekről akkor a rendőrség azt állította: tartásuk engedélyköteles.