Az Országos Választási Iroda annak érdekében kezdeményez rendeletmódosítást, hogy az igazolással szavazóknak ne kelljen órákon keresztül sorban állniuk a szavazókörök bejáratánál, mint ez az országgyűlési választások vasárnapi első fordulójában megtörtént.
Az önkormányzati miniszteri rendelet lényege szerint az igazolással szavazók adatait nem kézzel vezetnék fel a névjegyzékbe, hanem már szerepelnének egy előre kinyomtatott listán. ezen a szavazóbizottságnak már csak jelzéssel kellene ellátnia, hogy mely szavazókat vették névjegyzékbe.
Az OVI szerint ezzel lényegesen lerövidülhetne a szavazási folyamat. Virág Rudolf korábban azt mondta: egy lakóhelyétől távol szavazó polgárnál a voksolás időtartama 50-150 másodperc.