Az MSZP visszalépett jelöltjei valamennyien elmondták, hogy döntésüket saját maguk hozták meg, a párt elnökségének beleegyezésével. Hatvani Csaba megjegyezte, hogy ő már vasárnap, az első fordulót követően érezte, hogy meg kell tennie ezt a lépést, mert fontos, hogy egyetlen pártnak se lehessen kétharmados többsége, hogy a korona a helyén maradjon.
Avarkeszi Dezső kijelentette, hogy ez volt élete legnehezebb döntése, de csak ezen a módon lát esélyt a demokrácia megvédésére. Szabó Zoltán elmondta, hogy amennyiben az LMP most, első alkalommal rossz döntést hoz, akkor lehetséges, hogy négy évig ez lesz az utolsó döntése. Felhívta a figyelmet, hogy most nem az MSZP vagy az LMP védelmében kell cselekedniük a választóknak, hanem a demokráciát kell megvédeniük.