Szociális kártya Bokrosnak és Dávidnak

2010. január 08. 14:43

Az MDF-esek és Szepessy fizetését szociális kártyán utaltatná át az egyik pót-SZDSZ.

2010. január 08. 14:43
Görbe tükröt tart a Szabad Emberek Magyarországért párt a szociális kártya ötletét felkaroló politikusok elé - mondta Ungár Klára elnökségi tag. A párt Dávid Ibolyának, Bokros Lajosnak, valamint a kártya ötletét felvető független monoki polgármesternek, Szepessy Zsoltnak virtuálisan már el is készítette a szociális kártyát.
 
A kezdeményezést a SZEMA azzal indokolta, hogy a kártya nem tudja betölteni a segélyek szerepét, és országos kiterjesztésének ötletét puszta szavazatszerző akciónak tartják az MDF részéről. Ráadásul úgy látják, hogy az MDF a Jobbik szavazótáborát célozta meg, és ennek jelének tartják azt is, hogy a Jobbikot már demokratikus pártnak tekintette a minap Bokros Lajos.
 
Orsós János, a SZEMA elnökségi tagja szerint a politikusoknak abban ugyan igazuk van, hogy az adófizetők pénzét ne költhessék akármire a támogatottak, viszont a képviselők, akik szintén az adófizetők pénzéből kapják juttatásaikat, szintén kapjanak szociális kártyát, hogy ők se vásárolhassanak alkoholt, cigarettát vagy akár drogokat.
 
SZEMA: Dávid, Bokros és Szepessy Zsolt fizetése menjen szociális kártyára 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemhivo
2010. január 08. 19:09
..nem értem, mi a gond a kártyával.. Ha derogál a kártya, dolgozzanak fizetésért...
Szenzor
2010. január 08. 17:12
Azt sosem mondják el, h Szepessy csak a segély 60%-át adja kártyán, a többi kp. Tehát, ha a politikusokénak 60%-át adnák kártyán, azzal sem lenne különösebb bajuk, csak legyen elég kártyaelfogadó hely.
ergé
2010. január 08. 15:44
Már drogozó politikusoknál tartanak: 2010 első napjaiban érezhetően felpörgött a kampány. Mi tagadás, izgalmasabb különböző pártmaradványok különmeccseiről olvasni, mint az 1232-dik Nyakó-Cser-Palkovics csörtéről. A SZEMA névre hallgató valamelyik SZDSZ már Bokros-Jobbik konnotációval és segílyhez folyamadó politikusok látomásával házal a szavazatokért. A trú SZDSZ eközben elismeri, hogy pont ezekkel a jobbos elhajlókkal, a szintén gyorsítón lévő MDF-fal folytat tárgyalásokat: csak nem a rendszerváltás eleji MDF-SZDSZ paktum kisebb hatótávolságú újrakötését tervezik? Erősödik a kampánytempó, de hogyan emelnek így téteket áprilisig?
szpal
2010. január 08. 15:33
a képviselők gyermekei nem éheznek, és nem járnak rongyokban, gondolom, a szociális kártya bevezetése mögött inkább ez áll.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!