Bajnai Gordon miniszterelnök álláspontja nem változott, nem hívja össze a nemzeti csúcsot - közölte a kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón arra reagálva, hogy Dávid Ibolya, az MDF elnöke nyílt levelében ismét a csúcs összehívását kérte a kormányfőtől. Dávid először 2009. december elsején kezdeményezte a tanácskozás összehívását a kormányfőnél, majd hétfőn az államfőhöz fordult. A Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője kedden azonban azt nyilatkozta, hogy Sólyom László a tavaszi választások előtt nem látja értelmét az MDF által kezdeményezett nemzeti csúcs összehívásának.
Szollár Domokos hangsúlyozta: a kormányfő szerint a nemzeti csúcsot az államfő hívhatná össze. Mint mondta, fontosnak tartják az együttműködést és az értelmes párbeszédet a pártok között valamint azt is, hogy reális választási kampány legyen és ne induljon el az "ígéretspirál". Emlékeztetett arra, hogy a kormány nem választási költségvetést tervezett 2010-re.