Ez Ukrajna B-terve: Kijevben már arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri a választásokat

Magyar Péter ukrán kémként azonosított szimpatizánsának „biztos információja” van arról, mit fognak tenni. És ezt egy podcastban el is mondta.

Hosszas határozatképtelenség után az MDF budapesti választmánya elfogadta az SZDSZ-szel közös listát. Az első négy helyből három a szabad demokratáké.
Szerdán három órán át határozatképtelen volt a budapesti MDF-választmány ülése, mert a 26 tagú választmányból Csapody Miklós megérkezéséig mindössze 13-an voltak hajlandóak szavazni. Dávid Ibolya pártelnök és Herényi Károly végig jelen voltak az ülésen. A testület végül elfogadta az MDF és az SZDSZ Budapestre vonatkozó megállapodását, a közös listát csak általánosságban szavazták meg, a választmányt nem tájékoztatták a pontos nevekről.

Az Index információi szerint a lista első helyét Simonyi András (SZDSZ), volt washingtoni nagykövet kapja. A második Lévai Zoltán (MDF), a harmadik Ikvay-Szabó Imre (SZDSZ), a negyedik Boruzs András (SZDSZ) lesz, a 32 egyéni jelöltből csak 14-et delegál az MDF, a többit az SZDSZ adja. Az országos megállapodás nem született még meg, az SZDSZ-ben sincs végleges döntés az együttműködésről.