Mi az az ORTT?

2009. december 11. 10:24

Háromból két felnőtt van tisztában vele.

2009. december 11. 10:24

Az október és november fordulóján, az Ipsos másfél ezres mintán végzett kutatása összegzésében az olvasható: a médiahatóság közvélemény számára legismertebb feladata a televízió- és rádióadók felügyelete: erről százból 89-en tudtak. A válaszadók háromnegyede említette az adók pályáztatását.

"Az ORTT meglehetősen független szervezetként él a felnőtt lakosság fejében": csupán a megkérdezettek 16 százaléka véli úgy, hogy inkább a bal-, míg 9 százaléka, hogy inkább a jobboldalhoz húz a testület. Ugyanakkor "a jelenlegi közhangulatnak megfelelően" a megkérdezettek mintegy 40 százaléka úgy véli, hogy a pártok és a kormány képes hatást gyakorolni az ORTT munkájára.

Az Ipsos megállapításai szerint a pártok hatását azok ítélik erősebbnek, akik inkább jobboldalinak, míg a kormány hatását azok, akik inkább baloldalinak tartják a testületet. Közepesnél erősebb befolyásoló tényezőnek tartják még a testület által felügyelt rádiókat, tévéket és az Országgyűlést is, míg a bíróság, a köztársasági elnök és a rendőrség feltételezett hatása átlag alatt - áll a kutatás összegzésében. (MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!